Vannak olyan örökérvényű alkotások, melyeknek bölcsességét újra és újra adaptálni lehet.
Ezt mutatja az is, hogy Christopher Nolan rendezésében, neves szereplőkkel idén megjelent az Odüsszeia új filmadaptációja.
Emellett azonban érdemes elolvasni az eredeti könyvet is és megismerni, hogyan kapcsolódik a történet és a szereplők élete a veszteségekhez.
Mit adott nekem gyászkísérőként az Odüsszeia?
Első olvasásra az Odüsszeia egy hosszú hazatérés történetének tűnik. Ahogy haladtam előre benne, egyre inkább azt éreztem, hogy valójában a veszteségekről és az azok nyomán keletkező hiányokról szól. A veszteség egy esemény, a hiány viszont velünk marad, és alakítja a gondolatainkat, a kapcsolatainkat, a döntéseinket.
Telemakhosz (Odüsszeusz fia) úgy nő fel, hogy alig ismeri az apját. Penelopé (Odüsszeusz felesége) húsz éven át él a férje hiányával, miközben napról napra helyt kell állnia. Odüsszeusz társakat, éveket és biztonságot veszít el, a háború túlélői pedig mind saját sebeikkel térnek haza. Kalüpszónak (szerelmes nimfa) el kell engednie azt, akit szeret. Szinte minden szereplő valamilyen veszteséget hordoz.
Gyászkísérőként különösen megérintett, hogy ezek a hiányok nemcsak fájdalmat jelentenek, hanem mozgásba is hozzák az embert. Telemakhosz éppen az apja hiánya miatt indul útnak. A történet arra emlékeztetett, hogy sokan akkor kérnek segítséget, amikor már nem tudják tovább egyedül hordozni ezt a hiányt. Nem feltétlenül válaszokat keresnek, hanem valakit, aki elkíséri őket egy darabon.
Olvasás közben újra és újra feltűntek a segítők is. Pallasz Athéné mentorálja Telemakhoszt és Odüsszeuszt, máskor egy vendéglátó, egy jó szó vagy egy váratlan találkozás viszi tovább a történetet.
Érdekes kitérő: A mentor szó több mint 2700 éve, Homérosz Odüsszeiájában jelenik meg először, ahol Mentor Télemakhosz bölcs segítője és útmutatója.
Ez számomra a gyászkísérés egyik legfontosabb üzenete: az úton ritkán maradunk teljesen egyedül, még ha ezt akkor nem is mindig látjuk.
Ez a többezer éves mű nem ad kész válaszokat, és nem ígér gyors feloldást. Inkább arra hív, hogy figyeljünk az emberi történetek mélységére. Számomra az Odüsszeia nem elsősorban a hazatérés eposza lett, hanem annak a története, hogyan él tovább az ember a veszteségeivel, és hogyan talál lassan újra kapcsolatot önmagával, másokkal és a világgal. Ezért ajánlom mindazoknak, akik saját veszteségeiket próbálják megérteni, és azoknak is, akik hivatásukban másokat kísérnek ezen az úton.
Azért ajánlom, mert ennek a könyvnek szakmailag, szakemberként szemlélve van hozzáadott értéke.
Főző Brigitta
Egyéni gyászkísérő szakember
Kapcsolódó cikkek
