Fő tartalom átugrása

Filmajánló - Eternal You

  • | Kánya Kinga

A gyászfeldolgozás egy olyan transzformatív folyamat, amelyben a veszteség előtti valóságból a gyászoló eljut a veszteség utáni valóságba. Egy olyan belső út, amelyben „odaér” magában is a megváltozott realitásba – miközben sok szempontból újra is alkotja a saját valóságát. A szeretett személy nélküli valóságot.

A halál utáni gyász egyik meghatározó jellemzője a lezárulás, az egyén fizikai életének vége. A gyászolók számára az érzelmi, lelki, gondolati kapcsolódás tovább folytatódik, az új realitásba fokozatosan érkezik meg a lélek és elme. Sokan beszélgetnek az elhunyttal magukban, vagy hangosan. Hányan vágynak arra, hogy bárcsak álmodnának a szerettükkel, akik pedig álmodnak örömmel mesélik, hogy még élőként tapasztalták őt meg. Aztán az álmok is fokozatosan a maguk csodálatos szimbolikus módján alakulnak és vezetik át a gyászolókat az új realitásba. Hányan számolnak be arról, hogy érzékelték a jelenlétét az elhunytnak, akár érintés formájában is. És sokan szeretnék tudni, hogy jó helyen van a számukra fontos személy, ezért látóhoz mennek, hogy a médiumon keresztül kapcsolódhassanak újra. Sokféle formája van a kapcsolódásnak, amelynek valóságossága, megélése egy saját jogú tapasztalat.

Mi alapján vitathatnánk el?

A digitális térben már a 2000-es évek elejétől elkezdődött a gyászolás új platformjainak kialakulása, erről rövid áttekintés egy korábbi cikkemben A gyász online terei olvasható. A digitális jelenlétünk önmagunk és mások megjelenítésének is új formáit, hangsúlyait és normáit hozta létre. A gyászolás közege átalakult, benne a hagyományos formák online verzióival és a digitális jelenlét új minőségeivel. Hiszen a jelenlétünk, online identitásunk elvált a fizikai jelenléttől, ezáltal egymás érzékelésének módja is sokkal fluidabbá vált.eternal you cover

A digitális túlvilág megnyíló terében a közösségi emlékoldalak, emlékvideók, digitális emlékhelyek mellett megjelentek a mesterséges intelligencia által megnyíló lehetőségek is. A Mindörökké tiéd (Eternal You) ezeket a kezdeményezéseket mutatja be.

Dokumentumfilmként megmutat kezdeményezéseket, és a fejlesztőik motivációit, árnyal, kontextualizál, és egy jelenlegi időpillanatban igyekszik összegezni a nyugat-európai és amerikai közbeszédben megjelenő szempontokat.

Azért is hangsúlyozom ki a területi sajátosságokat, mert Magyarországon a közbeszédben nem jelenik meg a téma még hasonló árnyaltsággal – és nem tudományos, hanem közgondolkodás szinten sem.

A mesterséges intelligencia a filmben bemutatott példákhoz képest sokkal szélesebb lehetőségeket nyújt a digitális térben a megemlékezés és a gyászfeldolgozás számára. Nagyon le is egyszerűsítenénk a kérdést, ha kizárólag chatbotokról és az elhunytak digitális lábnyoma alapján létrehozott avatarokról beszélnénk – amelyek a széles közönség számára részlegesen elérhetőek.

A nyelvi modellekkel létrehozott szimulációk sokféle célból és módon alkalmazhatóak a gyászfeldolgozás során. A Chat GPT feltölthető a szerettünk digitális anyagaival és képes az ezekből megtanult formában és stílusban beszélgetni. A szolgáltatók egy másik köre a saját emlékeink megörökítését teszi lehetővé, vagy életútinterjúkat készít, amelynek segítségével az elhunyt digitális szimulációja képes az anyagok megfelelő rendezésével kérdésekre válaszolni anélkül, hogy új tartalmakat hozna létre. És vannak már olyan oldalak, amelyek a halott szimulációjának létrehozására vállalkoznak, mint például a filmben is megemlített Project December oldal.

 Simulate the Dead - Project December

A VR technológiát használó koreai Meeting You projekt keretében egy anyuka 7 éveskislányával találkozik a virtuális térben, ennek tapasztalatait, reakcióit és morális kérdéseit is áttekintik az alkotókkal.

 Bringing the dead back to life: South Korean VR documentary 'Meeting You'

Sok kérdést is felvet gyászfeldolgozás szempontból mindez. Ha a digitális lábnyomok alapján töltjük fel a szimulációt, akkor ez egyéni replikákat jelent – hiszen mindenkinek más volt a kapcsolata az illetővel, nem lehet két egyforma avatar…

Hogyan lehet a lezárást segítő módon alkalmazni ezeket a lehetőségeket, és hogyan tudja az elhunyttal való kapcsolódás új minőségét létrehozni?
Milyen, a felhasználó számára nem ismert, tudatosított technológiai és fejlesztői szándékok érvényesülnek használatakor?
Hogyan lehet a kegyeleti szempontokat és a gyászolók sérülékenységét összeegyeztetni a fogyasztói társadalom és termékfejlesztés tempójával?
Tágabb értelemben pedig milyen módon alakítja át a gyászhoz és a halálhoz való viszonyunkat a saját digitális avatarunk létrehozásának lehetősége?

A film nem ad válaszokat, kérdéseket vet fel és tapasztalatokat oszt meg. Ezekre a kérdésekre már pár gondolatot megosztottam a Biztonságos túlvilág – gyász a mesterséges intelligenciával cikkben.

Gyászolókat segítő szakemberekként azonban nagyon fontos, hogy ezen a területen naprakészek legyünk és kövessük ezeket a diskurzusokat. Mert amikor egy lehetőség kinyílik az emberek előtt, azt használni fogják, és egyéni gyászkísérésen, illetve gyászcsoportokban meg fognak jelenni a résztvevők, akik elmesélik majd miről beszélgettek az elhunyt hozzátartozójuk avatarjával.

Érdekel a téma?

Csatlakozz a Napfogyatkozás Egyesület Gyászfeldolgozás a digitális térben című programsorozatához >>> Részletek hamarosan.

Film: Mindörökké tiéd (Eternal You)
Adatok: német-amerikai dokumentumfilm, 87 perc, 2024.
Rendező:Hans Block, Moritz Riesewieck

A film trailere: Eternal You (2024) | Trailer | Hans Block and Moritz Riesewieck

Szerző: Kánya Kinga szociológus, gyászkísérő

Kép forrása: https://filmmovement.com/product/eternal-you