Fő tartalom átugrása

Gyermekek gyásza a felnőttek gyászkísérése során - szakmai műhely

Online | A műhelyt vezeti: Szabó Márta

Szakmai műhely gyászcsoport kísérők részére a gyermekek gyászáról a felnőttek gyászkísérése során

Miért érdemes a gyermekek gyászáról alapismereteket tudni azoknak, akik felnőttek számára indítanak csoportokat és kísérnek egyéni folyamatokat?

A gyászcsoportokban illetve egyéni gyászkísérő folyamatokban is gyakran találkozunk a gyerekek gyászával. Előfordul, hogy a gyászolók aggódnak a környezetükben élő, érintett gyermekek miatt, sokszor a családokkal intézményekben kapcsolatot tartó szakemberek is kapnak a családtól vagy akár akár a kollégáktól kérdéseket. Ugyanakkor az is gyakran megesik, hogy egy egyéni folyamatban kerül elő a felnőtt gyermekkori vesztesége, ami kölcsönhatásban van a jelenlegi gyászfolyamatával.

A műhely során az egyesület képzésein részt vett gyászkísérők kaphatnak betekintést a gyermekek gyászának sajátosságaiba, illetve a veszteségfeldolgozás támogatásának lehetőségeiről is szó lesz.

Együtt gondolkodunk a résztvevőkkel azon, hogy az egyes konkrét esetekben, mi az amit kompetenciahatárainkon belül és biztonsággal adhatunk felnőtt gyászolók számára. Keressük az eligazodási pontokat abban, hogy kit tanítunk meg főzni, és hogy kinek adunk a tarisznyájába magocskát, kinek pogácsát útravalónak.

A műhely célja, hogy a felnőtt gyászolók kísérése során a gyászukkal kapcsolatban felmerülő, gyerekekkel kapcsolatos, vagy önmaguk gyerekkori gyászaival kapcsolatos kérdéseikben, helyzeteikben támogatást tudjunk adni.

A műhelyen a Napfogyatkozás Egyesület gyászcsoport vezetésre, vagy egyéni gyászkísérésre felkészítő képzését elvégzett jelentkezőket várunk.  

 A műhelyt vezeti: Szabó Márta gyászkísérő

 Időpont: 2025. november 28.13.00-18.00

Formája: ONLINE

A műhely maximális létszáma 15 fő. A túljelentkezés esetén a csoportindítással kapcsolatos tervek alapján és a befizetés sorrendjében választjuk ki a résztvevőket.

Jelentkezés

A műhely részvételi díja: 10 000 Ft / fő.

A műhelyt vezeti: Szabó Márta

Legújabb cikkeink a blogban

Akikhez nem visznek virágot halottak napján
| Kánya Kinga | A gyászról
Halottak napja alkalmából idén azokra irányítjuk a figyelmet, akikről kevesen vagy egyáltalán nem emlékeznek meg, akiknek a sírjára nem kerül virág. Az ő haláluk sokszor a társadalom számára is észre…
| Kánya Kinga | Blog
Filmajánló a 2026-os Budapest International Film Festival programjából A filmek lehetőséget adnak arra, hogy olyan veszteségekről is beszéljünk, amelyekre a hétköznapokban sokszor nem jut figyelem v…
Pre és perinatális gyász az apák szempontjából
| Kánya Kinga | Perinatális gyász
Idén október 15-én, a pre- és perinatális gyász világnapján a férfiak tapasztalatai kerülnek középpontba.