Halottak napja alkalmából idén azokra irányítjuk a figyelmet, akikről kevesen vagy egyáltalán nem emlékeznek meg, akiknek a sírjára nem kerül virág. Az ő haláluk sokszor a társadalom számára is észrevétlen marad. Fontosnak tartjuk, hogy megemlékezzünk azokról a társadalmi helyzetük miatt különösen kiszolgáltatott emberekről, akikről könnyen megfeledkezünk – gyakran már életükben is.
Ezért megkérdeztük a Napfogyatkozás Egyesület hajléktalanellátásban dolgozó gyászkísérőit, milyen tapasztalataik vannak az ellátottak haláláról, a köztemetésekről, a búcsúzás lehetőségeiről és a hátramaradók gyászáról. Beszámolóik megmutatják, hogyan hatnak a társadalmi egyenlőtlenségek az emlékezés lehetőségeire is, és miért fontos, hogy a méltó eltemettetés mellett a személyes kapcsolatok, a közösségi veszteségek és a gyász elismerése is figyelmet kapjon.
Amikor a temetés is megfizethetetlen
Magyarországon a köztemetés intézménye biztosítja, hogy azokat is eltemessék, akiknek nincs elérhető hozzátartozójuk, vagy akiknek az eltemettetéséről az arra kötelezett személy nem gondoskodik. A szociális törvény alapján ilyenkor a haláleset helye szerinti önkormányzat feladata a temetés megszervezése.
A köztemetés mögött nagyon különböző élethelyzetek húzódhatnak meg. Különösen kiszolgáltatottak azok, akik mélyszegénységben élnek, hajléktalanok, vagy akiknek életét tartós társadalmi kirekesztettség jellemezte. Egy szegénységben élő család számára a temetés költségei megfizethetetlen terhet jelenthetnek. Más esetekben a családi kapcsolatok megszakadtak, vagy már nincs elérhető hozzátartozó.
A 21 éve hajléktalanellátásban dolgozó gyászkísérő hálózati tagunk arról számolt be, hogy tapasztalatai szerint az ellátottak halálát szinte mindig köztemetés követi, akkor is, ha vannak élő hozzátartozók. A családi kapcsolatok ugyanis sok esetben már korábban megsérültek vagy megszakadtak. Munkája során mindössze egyszer találkozott azzal, hogy egy ügyfele temetési költségekhez igényelhető rendkívüli települési támogatást vett igénybe.
A köztemetés ténye azonban önmagában nem árulja el, milyen életet élt az elhunyt, és kik számára jelentett veszteséget a halála. A szegénység és a hajléktalanság nemcsak anyagi kiszolgáltatottsággal járhat, hanem az emberi kapcsolatok sérülékenységével, az intézményekre utaltsággal és az érdekérvényesítés korlátozott lehetőségeivel is.
Akinek nincs otthona, annak is lehet közössége
Egy másik gyászkísérőnk átmeneti szállón élő és éjjeli menedékhelyről érkező nőknek tart gyászcsoportokat. Azt tapasztalja, hogy sok résztvevő kapcsolati hálója rendkívül beszűkült. Különösen az éjjeli menedékhelyen élő nők között vannak sokan, akiknek már nem élnek a szüleik, és nincsenek olyan családtagjaik vagy barátaik, akikre krízishelyzetben támaszkodhatnának.
Nemrég meghalt a csoport egyik tagja. Az asszony élete utolsó évében veszítette el utolsó élő családtagjait, a testvéreit. Legközelebbi kapcsolatai a szállón élő szobatársai voltak. Nem maradt senki, aki a temetéséről gondoskodott volna. Ez az eset arra is rámutatott, hogy a családi kapcsolatok hiánya nem jelenti az emberi kapcsolatok hiányát. Az asszonynak volt közössége: olyan nők, akik évek óta ismerték, támogatták, és akik számára a halála valódi veszteséget jelentett.
„Nem szabadna a hajléktalanságban élő emberek között kialakult barátságok, kötődések, kölcsönös támaszt nyújtó kapcsolatok jelentőségét figyelmen kívül hagyni.”
A pénz és a családi kapcsolatok hiánya nem jelenti azt, hogy valaki ne tartozott volna senkihez. Mégis előfordulhat, hogy éppen azok nem kapnak lehetőséget a búcsúzásra, akik az elhunyt mindennapi életének legfontosabb szereplői voltak.
Amikor valaki egyszer csak eltűnik
A köztemetés megszervezése önkormányzati feladat. A bentlakásos szociális intézményeknek ugyanakkor fontos szerepük van a haláleset utáni teendőkben, a hozzátartozók értesítésében és szükség esetén a köztemetés kezdeményezésében. Az elhunyt személyes tárgyainak megőrzése és a szükséges ügyintézés is az intézményi feladatok közé tartozhat.
A gyászkísérők beszámolói szerint az egyik legnagyobb nehézséget sokszor az jelenti, hogy az intézmény munkatársai és az elhunyt közösségének tagjai nem kapnak megfelelő tájékoztatást a temetés időpontjáról.
Több gyászkísérő szociális ellátásban dolgozó szakember elmondása szerint a köztemetés folyamata gyakran elhúzódik, és az önkormányzatok gyakorlata is eltérhet. Tapasztalatai szerint előfordul, hogy több elhunyt temetését egy időpontban szervezik meg, és a hamvasztás más településen történik. Az intézménynek és a szociális munkásnak nehéz információhoz jutnia a temetés időpontjáról, mert jogilag nem számítanak hozzátartozónak. A gyakorlat az, hogy a szakember az elhunyt által megadott értesítendő személyt – aki nem feltétlenül vér szerinti rokon – minden esetben értesíti. Az ismeretlen hozzátartozók felkutatásában a hatóságok és a hagyatéki ügyintézés szereplői működhetnek közre.
A másik gyászkísérő a közelmúltban elhunyt csoporttag esetében ugyanezzel a nehézséggel találkozott. Az egymást évek óta ismerő nők már társuk súlyos betegsége idején is nehezen jutottak információhoz az állapotáról, később pedig a haláláról és a temetéséről.
„Aki nem tud vagy nem képes utánajárni annak, hogy pontosan mi történt a másikkal, azzal szembesülhet, hogy valaki, aki éveken át a mindennapjainak a része volt, egyszer csak eltűnik. Egy üres ágy marad utána, amiben másnap már valaki más alszik.”
A gyászkísérő arra is felhívja a figyelmet, hogy vannak intézmények, ahol a közvetlen környezetben semmi nem jelzi, hogy ott nemrég még élt valaki, aki evett, aludt, beszélgetett, kapcsolatokat alakított ki, és akinek a hiánya másokat érint.
Hasonló történetet osztott meg a Menhely Alapítvány munkatársa, egyesületünknél végzett gyászkísérő is. Egy hajléktalan idősek otthonában elhunyt egy idős férfi, akit a dolgozók és az önkéntesek közül is sokan szerettek. Az intézményben közösen készültek a búcsúztatásra. Az önkormányzati ügyintézőtől azt az ígéretet kapták, hogy értesíti őket a temetés időpontjáról. Az értesítés azonban elmaradt, és amikor ismét érdeklődtek, megtudták, hogy a férfit már eltemették. A női gyászcsoport tagjai hasonló bizonytalanságban élnek: társuk halála után két hónappal sem tudják, hogy a temetés még előttük áll, vagy már megtörtént, csak nem értesítették őket. Ezekben a helyzetekben nem pusztán egy adminisztratív információ hiányzik. A búcsúzás lehetősége válik bizonytalanná vagy elérhetetlenné.
Egy szál fehér rózsa
A köztemetés során is lehetőség nyílhat a személyes búcsúzásra, ha az érintettek tudomást szereznek a temetésről, és részt tudnak venni rajta. Ez azonban nem magától értetődő. A gyászolók számára az információhoz való hozzáférés, az utazás és a temetés körülményei egyaránt akadályt jelenthetnek.
Egyik gyászkísérőnk felidézte, hogy pályafutása első tizenöt évében egyetlen ügyfelét veszítette el: egy huszonöt év alatti fiatalembert. Az ő temetésén vett részt először. Azóta egyre több ellátott halálával kellett szembesülnie.
„Minden temetésre egy szál fehér rózsát viszek és a fejemben mindig tartok egy – szerintem – megfelelő búcsúbeszédet. Volt, amikor egyedül voltam, máskor ügyfelekkel együtt álltunk a búcsúztatón.”
A fehér rózsa egyszerre személyes gesztus és annak kifejezése, hogy az elhunyt élete, kapcsolatai és halála figyelmet érdemelnek. Akkor is, ha nincs családtag, aki elbúcsúztassa.
A szociális szakemberek közvetlenül találkoznak azokkal, akiknek a búcsúzás lehetősége hiányzik, és akiknek a gyászához az intézményi keretek között kevés kapaszkodó áll rendelkezésre.
A köztemetés és a jogfosztott gyász
A gyász társadalmi elvitatásának egyik formája, amikor egy veszteség vagy egy kapcsolat nem kap megfelelő elismerést. A jogfosztott gyász fogalma arra is rámutat, hogy nem minden gyászolónak biztosítottak azonos lehetőségek a veszteség kifejezésére és a közösségi búcsúzásra. A hajléktalanságban élő emberek esetében a veszteségek gyakran egymásra rakódnak. Az otthon, a munka, az egészség, a családi és társas kapcsolatok elvesztése mellett újabb és újabb halálesetekkel is szembesülhetnek. Gyászuk azonban sokszor nem kap megfelelő társadalmi figyelmet és elismerést.
Ahogy egyik megkérdezett gyászkísérőnk fogalmaz:
„A hajléktalan emberek gyásza sokszor halmozott, gyakran el nem ismert és sokszor traumatizált gyász. A gyász meghallása és legitimálása hozzájárulhat ahhoz, hogy a hajléktalan ember ne csak túlélje a gyászt, hanem emberi méltóságában is megerősödjön általa, mert mindenkinek joga van a gyászhoz.”
A köztemetés kapcsán ezért nemcsak azt érdemes megkérdezni, hogy ki fizeti a temetést. Legalább ilyen fontos, hogy ki dönthet a búcsúztatásról, kik értesülnek róla, és hol őrizhető meg az elhunyt emléke. A köztemetés jogilag az eltemettetésről gondoskodik, de a hátramaradók között lehetnek olyan barátok, sorstársak, szobatársak és segítők, akiknek a kapcsolata az elhunyttal nem jelent hivatalosan elismert hozzátartozói viszonyt. Attól azonban, hogy nem számítanak családtagnak, veszteségük nem kevésbé valóságos.
Legyen helye az emlékezésnek
A szociális intézményekben az elhunytakról való megemlékezés gyakorlata eltérő lehet. A hálózati tagunk tapasztalata szerint a megemlékezés sokszor nehézségekbe ütközik, és egy gyászjelentésre, néhány gyertyára korlátozódik. Fontos előrelépésnek tartaná, ha az intézményekben kialakítanának az emlékezésre alkalmas helyeket.
A női gyászcsoportokat vezető szakember ugyancsak az emlékezés közösségi feltételeinek jelentőségét hangsúlyozza:
„Azt hiszem, a gyászhoz a veszteség közös elismerésére is szükség van, hogy ne maradjon kimondatlan, megoszthatatlan tapasztalat. Szerintem óriási dolog lenne, ha minden intézményben lenne akár csak egy kicsi helye, tere az emlékezésnek, és az elhunyt ember élete, kapcsolatai, közösségben betöltött szerepe nem tűnnének csak úgy el vele együtt.”
A gyászcsoportokban éppen ilyen teret igyekeznek biztosítani: ahol akkor is lehet emlékezni, beszélni a hiányról és megosztani a veszteséget, ha erre máshol nincs lehetőség.
„A gyászban fontos a veszteség közös elismerése. Hogy legyen hol emlékezni, és legyen kivel megosztani a hiányt.”
A veszteségtudatos intézményi működéshez nem feltétlenül szükségesek jelentős anyagi erőforrások. Egy közös megemlékezés, egy emlékkönyv, egy gyertya, egy név felidézése vagy a temetésről való megfelelő tájékoztatás is lehetőséget teremthet arra, hogy az elhunyt ne tűnjön el nyomtalanul a közösség életéből.
Fontos lenne, hogy a szociális intézményekben az elhunytakról való megemlékezés ne kizárólag az egyes munkatársak személyes elkötelezettségén múljon. Az intézményi működés részévé válhatna a lakók és a munkatársak tájékoztatása, a búcsúzás lehetőségének megteremtése, valamint annak figyelembevétele, hogy az elhunyt kinek az életében töltött be fontos szerepet.
Akikről már életükben is könnyű megfeledkezni
Halottak napján nemcsak azokra érdemes gondolnunk, akiknek a sírjára senki nem visz virágot. Azokra is, akik után maradtak gyászolók, de ezek a kapcsolatok nem kaptak megfelelő elismerést. A közösségi búcsúzás és az emlékezés lehetőségének megteremtéséhez szükség van az intézmények, a szociális szakemberek, az önkormányzatok és a helyi közösségek figyelmére, együttműködésére.
A hajléktalanellátásban dolgozó gyászkísérőink történetei arra emlékeztetnek, hogy a társadalmi kirekesztettség nemcsak az életkörülményeket, hanem a halál utáni megemlékezés lehetőségeit és a hátramaradók gyászát is meghatározhatja.
Egyikük ezt így fogalmazta meg:
„Ha hagyjuk, hogy valakinek az élete és lénye nyom nélkül tűnjön el egy közösségből, azzal azt üzenjük a hátramaradóknak: te sem fogsz számítani.”
Halottak napján ezért azokra is emlékezünk, akiknek nincs sírjuk, amelyhez virágot vihetnénk, akiknek a búcsúztatásáról nem értesültek a barátaik, és akiknek a hiánya nem kapott nyilvános elismerést. Mert az emberi méltóság nem ér véget ott, ahol az anyagi erőforrások elfogynak. És a gyász nem válik kevésbé valóságossá attól, hogy nincs, aki virágot vigyen a sírra.
Egyesületünk egyik fő célkitűzése, hogy az ellátórendszer különböző területein dolgozó az egyesület gyászkísérő szemléletét és módszertanát elsajátított veszteségtudatos szemlélettel rendelkező szakemberei szakmacsoportonként rendszeresen együttműködjenek és a munkájukkal kapcsolatos veszteségsajátosságokra irányelveket és fejlesztési javaslatot dolgozzanak ki az intézményi folyamatokra vonatkozóan.
Azért dolgozunk, hogy a veszteségek ne leképezzék a társadalmi különbségeket, hanem a veszteségfeldolgozás gyakorlatának és a veszteségtudatos szemlélet kiterjesztésével a különbségek csökkenjenek és erősödjön a társadalmi szolidaritás.
CSALAKOZZ A KÖZÖS AKCIÓNKHOZ!
Gyújtsunk egy gyertyát a temetőkben a közös megemlékezési helyen mindannyian azokért is, akiknek a haláláról már nem emlékszik meg senki. Tegyünk egy gesztust a társadalmi szolidaritásért.
Köszönjük a hajléktalanellátásban dolgozó a Napfogyatkozás Egyesület országos hálózatában aktív gyászkísérő szakemberek közreműködését és tapasztalatmegosztását.
Kapcsolódó cikkek
