Egy hagyományteremtő kezdeményezés arra, hogy megemlékezzünk a közszolgálati feladatuk végrehajtása során életüket vesztett rendvédelmi, honvédelmi és katasztrófavédelmi dolgozókra.
- Mit jelent állni az iskolakapuban és várni apára, aki csak nem jön?
- Mit jelent egy feleségnek, akinek a férje helyett rendőrök állnak az ajtóban egy felfoghatatlan hírrel?
- Milyen testközelből megtapasztalni az életünk törékenységét, elveszíteni biztonságérzetünket?
- Milyen másnap reggel arra ébredni, hogy nem csak a várt esti program és a tervezett nyaralás marad el, hanem az egész közös jövő végérvényesen megsemmisült?
- Milyen nem az apuval indulni az óvodába, iskolába, hanem a sokkhatástól üres tekintettű anyával, vagy a kisírt szemű nagyival?
- Milyen munkatársként érzékelni azt az űrt, amit társunk hagyott maga után?
- Mit jelent egy olyan személyt elveszíteni, aki úgy halt meg, hogy saját életét kockára téve mások életét mentette, ahogy teszi ezt egy tűzoltó, egy katona, egy rendőr?
- Mit jelent ez a hozzátartozók számára, és mit a munkatársak számára, akik kénytelenek szembenézni saját halandóságukkal is?
- Még egy órával ezelőtt jót nevettünk egy tréfán, majd kivezényelnek valahova, ahol én életben maradok, ő viszont meghal – mit jelent túlélőként megbirkózni az óhatatlanul megjelenő bűntudattal?
Mindezekkel a kérdésekkel csupán érzékeltetni akartuk a váratlan baleset okozta sokkhatást, krízishelyzetet. Úgy élünk, hogy kialakítunk magunkban egy egységes jelentéskonstrukciót a világ működéséről, és a biztonságos világunk megteremtése érdekében elhitetjük magunkkal, hogy az életünk kiszámítható, általunk befolyásolható, és alapvetően jó dolgok történnek velünk, legalábbis a valóban nagy tragédiák mindig másokkal történnek. Egy napon összeomlik minden, megbomlik életünk koherenciája.
Egy szeretett személy – hozzátartozó, barát, munkatárs – elvesztése minden esetben szomorúsággal, vagy komoly gyásszal járó folyamat. Hosszan tartó betegség során elkezdődik az úgynevezett megelőlegezett gyász, a halál bekövetkeztével mégis miértek sokasága áraszthat el bennünket és kínoz a befejezetlenség érzése. Váratlanság esetén azonban mindezek hatványozottabban jelentkeznek, és rendkívül traumatikus helyzetet teremtenek, amely próbára teszi megküzdő képességünket. Összeomlik a világ megbízhatóságába vetett hitünk, tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, és szétesik a saját magunkkal és másokkal való kapcsolatunk egység-élménye.
A traumatikus életeseményt követő felépülésben fontos szerepet játszik a társas támasz és a pszichológiai segítségnyújtás. A Napfogyatkozás Egyesület munkatársai professzionális segítséget nyújtanak az ilyen jellegű gyász esetében is, ezért, örömmel fogadta az alapítók megkeresését abban, hogy a HUNHEROWODS – Emlékezzünk hőseinkre kezdeményezés keretében együttműködjünk. A HUNHEROWODS kampány célja, hogy méltóképpen emlékezhessenek meg, és mondjanak köszönetet a közszolgálati feladatuk végrehajtása során életüket vesztett rendvédelmi, honvédelmi és katasztrófavédelmi dolgozók mindennapi áldozatos és veszélyes munkájáért.
A kezdeményezés keretében egy nemzetközi szinten már hagyománynak tekinthető formában, egy gyakorlatsorral (Workout of the Day, WOD) emlékeznek meg első alkalommal (HUNEOD 16/7/1) a 2016 Július 1-én Hortobágyon elhunyt négy magyar tűzszerész katonára.
"A feladatsorban 4 szinte azonos kört kell teljesíteni az atlétáknak. Minden kör egy-egy elesett hősnek van rendelve és a balesetkori életkoruknak megfelelő számú gyakorlattal kezdődik, majd minden körben azonos mennyiségű további gyakorlatokat kell teljesíteni minél, rövidebb idő alatt. A hősök életkorához a Medicin labda dobás gyakorlatot rendeltük. Ezeket a gyakorlatokat minden körben 16 ismétlés húzódzkodás követ, amely a baleset évszámára utal, majd 7 ismétlés felvétel és kilökés következik, amely a hónapot szimbolizálja, majd végül 1 szakasz kitörő járással zárul minden kör, amely pedig a napot jelképezi, amikor a tragédia történt."
Az adománnyal (HUNHERO póló megvásárlásával) a Napfogyatkozás Egyesület egy olyan programja kerül támogatásra, amely kifejezetten ezen tragédiát megélt családoknak (szülőknek, házastársaknak, de legfőképpen a gyerekeknek) segít a gyász feldolgozásában, valamint e tragikus életesemény árnyékában történő újrakezdésben.
További információ az kezdeményezésről: https://hunherowods.com/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/hunherowods/
További információ érintett hozzátartozóknak, munkatársaknak gyászfeldolgozásuk segítéséhez:
Kánya Kinga, gyásztanácsadó, gyászcsoportvezető (Napfogyatkozás Egyesület)
Email:
Telefon: 06-20-338-3315