Több, mint tíz éve foglalkozom gyászolók támogatásával, gyászcsoportok vezetésével.
Hiszek abban, hogy a csoportvezető nem a gyász „szakértője”, aki megmondja, hogyan kell gyászolni, hanem kísérő, aki biztonságos teret teremt ahhoz, hogy a gyászolók a saját tempójukban és a saját módjukon haladhassanak. Számomra a gyászkísérés alapja a figyelem, az elfogadás és annak tisztelete, hogy nincs egyetlen „helyes” módja a gyásznak.
A gyászkísérő legfontosabb képessége a bátorsága, hogy képes ott maradni olyan beszélgetésekben, helyzetekben, ahonnan mások ijedten kihátrálnak. Mer csendben “csak” jelen lenni ott, ahol “csak” erre van szükség.
Hospice önkéntesként is tevékenykedem, emellett az életvégi döntések és az élet végéhez kapcsolódó kérdések témájával is foglalkozom. A halált és a gyászt az élet különösen fontos, embert formáló történésének tartom, amelyben, ha emberként egymás mellé lépünk, az ÉLEThez lépünk közelebb.
