Hang vagy nekem, s szó
mi elmémben jár,
képi emlék, szép,
mi rég elmúlt már.
Fény vagy nekem,
sötét szobám falán,
s virágom vagy nékem,
szívem rejtett ablakán.
A biztonság vagy nekem,
otthon, lelkem határán,
mit el nem hagynék soha
akkor sem ha akarnád.
Éjjelem vagy este,
álmaimban jász,
s félve őrzöd rossz álomtól,
elmémet alvásnál.
Szó vagy tollam golyója végén,
téged tintám ezer színe is elér.
Szép vagy nekem,
mindig is szép voltál,
de ez csak a múlt, nem a jelen már.
Hogy mi vagy te nekem igazán?
Az első virág, szerelmem tavaszán,
reggeli napsugár, párnám illatán,
első ajkak, mit érintett a szám,
Egy meleg ölelés, kezed nyomán.
Hogy mi vagy te nekem igazán?
Azt csak én tudhatom...
Emléked szívemben,
örökre megtartom.
