Fő tartalom átugrása

Járvány és háború - Epidemic and War

A kiállítás egyik tematikus részét a covid járványra, krízisekre reagáló alkotásokból állítottuk össze. A krízisek másféleképpen is megjelentek az alkotásokban, az ukrán-orosz háborúra is reagáltak a fiatalok. A képi- és színvilág, a megjelenített érzések mutatják, hogy a nehéz érzések kifejezésére is szükség van. Az alkotás folyamán kézzelfoghatóbbá, kezelhetőbbé válnak ezek az érzések és megélések, ezért érdemes inkább bátorítani és nem megkímélni a gyerekeket arra, hogy beszélhessenek, kapcsolódhassanak ezekhez az érzésekhez is.

Az alkotások mindegyike eredeti és egyéni, többségük nem művészeti iskolából érkezett. Az eredetiség, a képi világ mellett a képek címei is nagyon kifejezőek. Vannak olyan képek, amelyek már létező rajtok, grafikák másolatai, módosított, egyéni stílusúvá alakított verziói. Ezeken keresztül tudták a gyerekek kifejezni gyászukat, ezek ebben az értelemben egyfajta csatornák. Az alkotás a magunkhoz kapcsolódást segíti, ennek sokféle formája lehetséges.

Az alkotások az alkotók tulajdonát képezik, ezért semmilyen formában nem felhasználhatók!

Baranyai Marcell Milán (14): Korona és halál

Baranyai Marcell Milán (14): Korona és halál

Bíró Csenge (12): Akiket elvett tőlünk a járvány

Bíró Csenge (12): Akiket elvett tőlünk a járvány

Bogdán Anita (13): Egészség megóvása (1)

Bogdán Anita (13): Egészség megóvása (1)

Bodnár Boglárka (14): Mi lesz velünk

Bodnár Boglárka (14): Mi lesz velünk

Bogdán Richárd (13): A gyors segítség

Bogdán Richárd (13): A gyors segítség

Bujdosó Zoé (13): Az élet kegyetlen 1

Bujdosó Zoé (13): Az élet kegyetlen 1

Buzás Máté (18): Módosult magatartások

Buzás Máté (18): Módosult magatartások

Gárdonyi Áron (13): Mosollyal legyőzni

Gárdonyi Áron (13): Mosollyal legyőzni

Heindl Hanna (16): Mentsük meg a Földet

Heindl Hanna (16): Mentsük meg a Földet

Horváth Boglárka (13): Túl kell élnem

Horváth Boglárka (13): Túl kell élnem

Kasuba Viktória (16): Fehér kínzás

Kasuba Viktória (16): Fehér kínzás

Király Kata (17): Törés

Király Kata (17): Törés

Kispál Inez (13): Járvány

Kispál Inez (13): Járvány

Koncz Regina Ivett (15): Fordított hintán

Koncz Regina Ivett (15): Fordított hintán

Lang Bettina (14): A vírus arca

Lang Bettina (14): A vírus arca

Láng Noémi (15): A járvány árnyékában

Láng Noémi (15): A járvány árnyékában

Lóczy György (13) Félelmetes figura álmomban

Lóczy György (13) Félelmetes figura álmomban

Mersics Enikő (13): Kedvenc orvosom

Mersics Enikő (13): Kedvenc orvosom

Mezei Annamaria (13): A szeretet fényt ébreszt

Mezei Annamaria (13): A szeretet fényt ébreszt

Müller Barbara (15): Fájdalom

Müller Barbara (15): Fájdalom

Müller Maia (17): SokK

Müller Maia (17): SokK

Nagy Kitti Csenge (15): Háború, népvándorlás, otthonok elvesztése

Nagy Kitti Csenge (15): Háború, népvándorlás, otthonok elvesztése

Nagy Zsófia (13): Csúfolódok világa

Nagy Zsófia (13): Csúfolódok világa

Novák Tamás (20): Ima a szeretteinkért

Novák Tamás (20): Ima a szeretteinkért

Papp Szimonetta (12): Egyszer fent, egyszer lent

Papp Szimonetta (12): Egyszer fent, egyszer lent

Preller Barbara (16): Érzelmek viharában

Preller Barbara (16): Érzelmek viharában

Révész Barbara (13): Covid alatt

Révész Barbara (13): Covid alatt

Sárközi Lorenzo (13): Járvány

Sárközi Lorenzo (13): Járvány

Sárközi Lorenzo (13): Élj egészségesen

Sárközi Lorenzo (13): Élj egészségesen

Schwarzkopf Ede (13)

Schwarzkopf Ede (13)

Szavuly Anna (17): ELÉG

Szavuly Anna (17): ELÉG

Tábori Johanna (15) Magány

Tábori Johanna (15) Magány

Trencsényi Ramona (17): Depresszió

Trencsényi Ramona (17): Depresszió

Velki Márta (14): Türelem - Pokol

Velki Márta (14): Türelem - Pokol

Legújabb cikkeink a blogban

| Kánya Kinga | Blog
A gyászfeldolgozás egy olyan transzformatív folyamat, amelyben a veszteség előtti valóságból a gyászoló eljut a veszteség utáni valóságba. Egy olyan belső út, amelyben „odaér” magában is a megváltozo…
| Kánya Kinga | Blog
Hozzám hasonlóan azok, akik sok történetet hallanak a munkájuk során, már a könyv első egyharmadának elolvasásakor lesznek ötleteik, kinek ajánlanák ezt a regényt, kinek lenne hasznos a sorstársi tap…
| Szabó Márta | Blog
Hol van az a nyár…. Mindenkinek máshol van – a gyerekkori emlékeiben felnőttként, a hétköznapok szorításában szülőként és a zsibbadtságban és lassú kieresztésben tanárként… És mindegyik szempont nag…