A sorstárs csoportokban a gyerekeknek is lehetőségük van arra, hogy megéljék, nincsenek egyedül, kifejezhetik érzéseiket, eszközöket kaphatnak ezek viseléséhez, kifejezéséhez. Saját korosztályukban kapnak és adnak egymásnak támogatást.
A gyermekek, amikor találkoznak a halállal, a veszteségekkel, megélik a gyászt, a hozzá kapcsolódó kusza érzéseket, a tehetetlenséget, a hiányt, a magányt, a félelmet, a szeretetet, a halált. A maguk nyelvén megfogalmazzák az univerzális gondolatokat az élet értelméről, hogy mi van a halál után. Szembesülnek azzal, hogy nem lehet az időt visszaforgatni, és hogy mindannyian meghalunk. Épp mint a felnőttek. Emlékeket gyűjtenek, sírnak, nevetnek, eltakarják, megmutatják.
Ugyanakkor életkoruknak megfelelően és a közösségekben a felnőttektől és a társaiktól kapott minták alapján tudják mindezt kifejezni, segítséget találni. A közösségeikben ugyanakkor sokszor egyedül maradnak. A gyászoló közösségekben a felnőttek sokszor elrejtik a gyászukat a gyerekek előtt, vagy épp nehezen elérhetők számukra, a nem gyászoló közösségben pedig zavart, elszigeteltséget élhetnek meg.
A sorstárs csoportokban a gyerekeknek is lehetőségük van arra, hogy megéljék, nincsenek egyedül, kifejezhetik érzéseiket, eszközöket kaphatnak ezek viseléséhez, kifejezéséhez. Saját korosztályukban kapnak és adnak egymásnak támogatást.
