Singer Magdolna – naplójegyzetek

A kecskeméti hospice konferencia első napján hoppon maradtam az ebédnél, mert vega étellel nem készültek. A társaság viszont annál kiválóbb volt, jobbomon ült Pilling János, szemben velem Polcz Alaine, mellette pedig Muszbek Katalin. Ebéd után egy kávézó kerthelyiségébe ültünk és jeges kávét ittunk vaníliafagylalttal, ami annyira finom volt, hogy kárpótolt az ebéd hiányáért, a társaságról nem is beszélve!

Alaine közben elfáradt és mondta, hogy mire sorra kerülne az ő blokkja a gyász témában, addig ő lepihenne, feltéve, ha valaki elárulná neki, hol van a szállodája. Ez én voltam, nem azért, mert tudtam, hogy merre található, hanem mert magam is a Három Gúnárban foglaltattam szállást, így kereshettük együtt. Meg is találtuk hipp-hopp, majd én visszamentem előadásokat hallgatni, miután megígértem, hogy fél 5 előtt 5 perccel megjelenek érte, hogy áthozzam a Művelődési Házba. Meg is jelentem pontosan, és örömmel közöltem Alaine-vel, hogy kocsival is és gyalog is csupán csak két percnyire van a Művelődési Ház.

No, gyalog tényleg két perc, kocsival azonban 20 perc volt. Kecskemét fura hely közlekedésileg, telis-tele körforgalommal, de olyannal, amiből nem lehet kibújni, csak féloldalasan. Mindenütt behajtani tilos táblák vannak és így nem arra haladunk, amerre akarunk, hanem amerre a városrendészet terel. Nem vettük zokon, hanem hatalmasakat kacagtunk tévelygéseinken.

(Alaine legközelebb kifejezetten szomorkodott, hogy könnyen odataláltam a célponthoz, így elmaradt a nevetés.)

Nem sikerült lekésni Alaine saját előadását csúszás miatt.

Este fogadás volt – már azoknak, akik eljutottak oda. Mi ugyanis nem. Alaine-nel mentünk vissza a szállodába és ő mondta, hogy nem megy a fogadásra, nem szereti, ellenben van itt egy 80 éves sógora, akihez el akar vinni egy levelet. Csak be akarja dobni a postaládájába, mivel úgysincs soha otthon, a kedvesénél van leginkább. Megkért, vigyem őt el, mielőtt a fogadásra megyek. Gondoltam, ha kocsival megyünk, az egy óra, mire megtalálom, jobban járnék, ha gyalog mennénk. El is indultunk a szállodából, de rögvest vissza is fordultunk, mert annyit nevettünk, hogy felismertük, praktikus lenne indulás előtt még egyet pisilnünk. Így felvértezve újabb kacagásokra, nekivágtunk az ismeretlen városnak a portás útbaigazítása alapján.

Bármennyire is élveztem Alaine társaságát, aggódtam, hogy lekésem a fogadást, éhes is voltam, hiszen egész nap semmit nem ettem. Na, mindegy, gondoltam, mentem mendegéltem önfeláldozóan, amikor is váratlanul az az ötletem támadt, hogy nekem sem kellene elmennem a fogadásra, hanem beülhetnénk Alaine-nel egy étterem kerthelyiségébe. Megörült az ötletnek, bár mondta, hogy ő nem eszik már este semmit, de egy sört szívesen megiszogatna velem.

Megtaláltuk az öregúr házát, reménykedtünk, hogy tényleg ne legyen otthon, hát készségesen nem is volt, bedobtuk a levelet és fordultunk vissza. Beültünk egy kerthelyiségbe. Annyira jól éreztük magunkat! Számomra fontos kérdések is szóba kerültek, például, hogy keresem a helyem, meg az írás keserveiről. Íróként és írófeleségként bőven hozzá tudott szólni a témához.

Fergetegesen jól éreztük magunkat! Késő estig beszélgettünk, amikor is kezdtek a fogadásról hazaszédelegni a kongresszus résztvevői. Egy ismerős kis csoport odajött hozzánk. Vidámak voltak, áradoztak a fogadásról. Mi meg úgy éreztük magunkat, mint akit rajtakaptak. Alaine elmondta utóbb, hogy kényelmetlen volt neki, mert más dolog arra hivatkozni, hogy ő fáradt, idős, lepihen, vagy pedig itt mulatozik és szó sincs fáradtságról. De azért nem csinált nagy ügyet belőle.