Singer Magdolna naplóbejegyzése

Így kezdődött

Húsvét hétfő

Meglátogattam Alaine-t. Pörgős voltam, nem békét vittem neki.
Kérdéseire válaszolgatva sokat beszéltem az aktuálisan nehéz élethelyzetemről.

Aztán már nem beszéltem magamról, viszont túl sokat kérdezősködtem. Érdekelt, hogyan készül a halálra, ismeri-e a tudatos átlépést, stb.

Pörgésem nem riasztotta el, sőt, inkább azt mondta, nincs kivel megbeszélnie ezeket, és örülne, ha én társa lennék a felkészülésben, járjak hozzá, segítsem ebben.

Április 12.

Este azon töprengtem az ágyban, hogy másnap Alaine-nél ne felejtsem el visszafogni magam. Erre éjjel azt álmodtam, hogy gyönyörűen lecsendesedtem, nagyon szép lágy, meghitt együttlétünk van Alaine-nel, majd egyszer csak a gyerekek, kinyomozván, hogy hova mentem, ránk törtek és bicajjal száguldoztak Alaine lakásában, óriási rumlit hagyva maguk után. Kapkodva csináltam utánuk rendet, és próbáltam őket csitítani és hazaküldeni.

Valóban sikerült lejjebb csavarnom a fordulatszámomon. Nagyon szép együttlét volt, akár az álmomban, mielőtt a gyerekek megtámadtak bennünket.

Először a szobában beszélgettünk. Megmutattam a könyveket, amiket vittem.

Kitoltam Alaine-t a teraszra, a csodálatos tavaszba. Ragyogóan sütött a nap, és a madarak felszabadultan énekeltek a gyönyörű parkban.

Elkezdtük a munkát. Alaine felolvasta a feljegyzéseit. Nekem ötleteim támadtak tőle, attól meg neki, így egymás gondolatait termékenyítettük meg. Nagyon elégedett volt, örült, azt mondta, látja, hogy sikerül együtt létrehoznunk, amit akarunk.

Aztán elfáradt. Lekezeltem a dekubituszát, majd elaludt. Üldögéltem a teraszon egy rémes könyvvel, amit találomra leemeltem. Inkább élveztem a tavaszt.

Megjött az asztal, amit Alaine ravatal asztalnak szánt, az unokaöccsétől kérte el. Tréfásan azt mondta, ha nem hal meg szeptemberig, napi ezer Ft kötbért fog fizetni.

Közben megmelegítettem az ebédet Alaine-nek, amit jóízűen el is fogyasztott.

Elmondta, hogy van vagy 40 barátja, és plusz a rokonok, be kell osztania a búcsúzást.

Sokan felajánlják a segítségüket, de aztán visszavonulnak. Pl. többen vállalták az ebédfőzést, de aztán elszivárogtak.

Egyéb segítséget is ajánlanak, de a vége mindig az, hogy hadd csináljanak interjút. Miért, kérdezem, újságírók? Nem, csak mondják, hogy ők jól ismernek, sokat lehetne beszélgetnünk, és megjelenhetne egy interjúkötet.

Aztán vannak, akik eljönnek, és a segítés helyett, vagy mellett a saját bajaikat mondják vég nélkül.

Bosszúsan, de humorral közelítve meséli: valami rokon kapja a maradék ételeket a macskáinak. Küldött a nő egy mailt: Ebbe valami rendszert kell vinni, nem lesz ez így jó, ezt meg kell oldani. Alaine nevetett, pár hónappal a halála előtt nem tudja annyira a macskák étkezési rendszerébe beleélni magát, amúgy meg hetek óta nem tud kimenni a konyhájába sem, hiszen eltört a csípője, csinálja csak, ahogy akarja a rendszert.

 

2017 október 3.