A gyászfeldolgozó csoportok sok szempontból sajátosan működnek más csoportokhoz képest. Ahogy a képzéseken is elhangzik: nem önismereti csoport, nem képzés, nem önfejlesztés. Ezért a csoportkísérő szerepe, feladatai, a csoport ritmusa és a részvétel formái is változatosabbak, egymástól megengedetten nagyon eltérőek lehetnek.
A csoportban a csoportkísérő olyan teret hoz létre, amelyben létrejöhet és fokozatosan mélyülhet a társas támasz rendszeres tapasztalata és gyakorlata a résztvevők között. Fokozatosan egymás felé irányítja a figyelmüket, hogy a sorstársi tapasztalatokon keresztül tudjanak a saját veszteségeikhez kapcsolódni, egymást pedig kölcsönösen támogatni.
Ebben a folyamatban elengedhetetlen, hogy a bizalomépítés, a motiválás, a jelenlét olyan eszköztárával rendelkezzenek a csoportkísérők, amelyben az egyéni különbségek megengedettek, elfogadottak, és a közös ritmusban megélhetőek az egyéni ritmusok is.
A műhelyen elsősorban azokra a szemléleti és módszertani és csoportkísérői eszköztárra fókuszálunk, amelyek ezeket az engedélyadó és biztonságos kereteket tudják adni.
A műhely alaptematikáját a csoportvezetők részéről leggyakrabban felmerülő, dilemmákat és kérdéseket felvető témák alapján dolgoztuk ki.
Témáink:
- csoportkísérők együttműködése páros vezetés esetén
- a csoporttagok eltérő ritmusának megtartása
- a csoportdinamika alapfolyamatai
- a figyelem és a kapcsolódás egymásra irányításának eszközei – a csoporttagok egymást támogatásának kialakítása
- kérdezéstechnika
- online csoportok sajátosságai – spontaneitás, résztvevők kapcsolódásának támogatása
- sérülékenység a csoportban
A műhelyt vezeti: Kánya Kinga – gyászkísérő, tréner
A műhelyen a Napfogyatkozás Egyesület gyászcsoportvezetésre (Gyászcsoportvezetés gyakorlata, vagy Sérült gyermeket nevelő szülők veszteségei csoportvezető képzés), vagy egyéni gyászkísérésre felkészítő képzését elvégzett jelentkezőket várunk.
A műhely időpontja: 2023. június 30. 9.00-13.30.
A műhely online formában valósul meg.
Jelentkezési határidő: 2023. június 20.
Részvételi díj: 7500 Ft / fő
Jelentkezési lap:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeA8-kTGchvMoyV3DtfrG-cAjpsm5DJb0NmMOrmbPspxpyJsw/viewform
További információ: napfogyatkozas@gyaszportal.hu