Az online tér a közösségi cselekvés újszerű formáit alakítja ki, így a gyászfolyamatok kapcsán olyan szimbólumok, közlésformák és kollektív jelentések terjednek el, amelyek újfajta közösségi kapcsolódási formákhoz vezetnek. A közösség fogalma is kitágul, a gyászoló számára az elhunyt, az elhunyt ismerősei de akár hasonló helyzetet megélt ismeretlenek is beletartozhatnak.

Az online térben újraértelmeződik a magán és a nyilvános szféra, a valós és a virtuális valóság. Említhetjük példaként a youtube-ra feltöltött emlékezővideókat, amelyeknek egy része nyilvánosan elérhető azok számára is, akik nem ismerték az adott személyt, vagy akár a videó készítőit. Ezek a közös emlékezés, a közös pillanatok és érzések megosztásának formái. A megosztás folyamatában a gyászoló önmaga számára is validálja érzéseit, interakcióba lép másokkal, akik visszajeleznek számára, ezáltal támogatva őt gyászában, illetve saját megosztásukkal kapcsolódnak az emlékezéshez, osztoznak a gyászban. A youtube-on ha rákeresünk ismeretlen emberekről készült emlékezővideók tucatjait nézhetjük meg, legbensőségesebb pillanataiknak, családi fotóiknak, szeretteik érzéseinek és gondolatainak lehetünk tanúi – és csak saját etikai és kegyeleti normáink határozzák meg ezek megtekintését. Korábban ezek a családi, szűk gyászközösség számára elérhető kollektív feldolgozást segítő videók immáron mindenki számára elérhetőek, akár reagálhatóak is.

A virtuális temetőkben a fizikai tértől függetlenül lehet megemlékezni elhunyt személyekről, állatokról, de akár elvontabb fogalmakról is (pl. demokrácia állapota, régi önmagam, vagy akár az iwiw), ezzel is tágítva és legitimálva a gyászolható veszteségek körét. A virtuális temetőben a gyászolók gyertyát gyújthatnak, megemlékezést írhatnak, reagálhatnak egymás bejegyzéseire, így a kapcsolódás a gyászolók között átlépi a fizikai korlátokat, akár többen online is „találkozhatnak” az elhunyt virtuális sírjánál. Mára több temetőben is megtalálható a sírköre helyezett QR kód, amely a virtuális temetőben lévő sírhelyhez irányítja a megemlékezni kívánókat.

Az online tér tehát új formákban segíti a gyászolást, lehetőséget ad az interaktivitásra, amely a haldoklás folyamatában, a halál bekövetkezésekor és a gyász során is. Egy közösségi kommunikációs folyamat jön létre, amelyben a gyászoló visszacsatolást kap, együttérzést közvetít, tartalmakat ad hozzá, összekapcsol.

Az intertextualitás a vizuális megjelenési formák, hangzások, zenék az érzelmek kifejezésének, közös megalkotásának (fotó kiegészítése mások által, szöveggel és szimbólumokkal való megszerkesztése) lehetőségét adja. A megosztások, újraoszthatóság, változtathatóság az egyéni sajátosságokkal, megélésekkel való kiegészítés lehetősége szintén a cselekvések új formáinak kialakításához járultak hozzá. A veszteség megosztása ezáltal az élők között lelki integratív funkciót is ellát. [i]

A halál és a gyász az online térben való megjelenése egyben edukatív funkciókat is betölt. A halál és gyász kikerül a hagyományos magánszférából, ugyanakkor kérdés, hogy az új felületek újratermelik-e a halálhoz való távolító viszonyt, vagy képesek megújítani azt a közösségi kapcsolódás tartalmas és az egyének számára is felszabadító formáinak megteremtésével.[ii]

A közösségi média klasszikus platformjain (facebook, instagram) a közösség számára már egyértelmű szimbólumok alakulnak ki: fekete cover, fekete profilkép, gyertya megosztása. Ez sok esetben azzal jár, hogy a gyászát ezekkel a szimbólumokkal megjelenítő személy (felhasználói szokásaitól függően) több ismerőse nem tudja konkrétan milyen veszteség, haláleset történt, ami sokszor elbizonytalanító számukra: nem egyértelmű mit milyen formában reagálhatnak, illik-e egyáltalán reagálniuk, mire van szüksége a gyászolónak. A közösségi média felhasználói szokásai (gyors reagálás, sok automatizmus, esetenként felületes információk alapján) megjelennek a gyászreakciókban is, amelyek az együttérzés, megértés, támogatás szándéka ellenére is félreértésekhez, nézeteltérésekhez, konfliktusokhoz vezethetnek.

Az online lét nem szűnik meg a fizikai halállal, a közösségi médiában megjelenő technospiritualitás hatására a halottal való kapcsolat új formái jelennek meg: a halottal (mint ismerőssel, vagy követett személlyel) való kommunikáció fenntarthatóvá válik, az emlékoldal menedzselése során az emlékek, bejegyzések létrehozása, az oldalra érkező posztok követése és moderálása során, a gondolatok és emlékek, életbölcsességek és idézetek megosztása révén.[iii] A gyásszal kapcsolatos pszichológiai elméletekben egyre nagyobb teret kap az elengedés helyett az elhunyttal való kapcsolat megőrzése, értékek megőrzése, szeretetkapcsolat formájában. Az online formák a gyász kifejezésének, az egyébként sok esetben zajló belső dialógusok csatornája, médiuma is lehet.[1]

A közösségi médiában a kommunikáció nem egyirányú a halálhír közlése és a tájékoztatás kapcsán sem. Az információk közlésének ez a leggyorsabb formája a temetésre és egyéb szertartásokra vonatkozó információkkal kapcsolatban is.[iv] Sőt, az adott közösség tagjai is szervezhetnek eseményeket, közös búcsúzást a hozzátartozóktól függetlenül. A halálhír közlését megelőzheti a haldoklás, fizikai állapot kapcsán történő tájékoztatás is.

Az online térben zajló folyamatok felvetik a gyászolással kapcsolatos kérdéseket – ugyanakkor egy teljesen más keretrendszerbe helyezik. A csapdahelyzetek és a fejlesztői megoldások azonban leképezik azokat az egyéni, közösségi és társadalmi folyamatokat, amelyek a gyászolásban a támogatás megélését, vagy éppen akadályozhatják. Az online gyászról szóló írások honlapunkon ezeket a kérdéseket járják körül részletesebben.

Szerző: Kánya Kinga, szociológus, gyászkísérő
ELTE TáTK Interdiszciplináris Doktori Program doktorandusz hallgató

[1] Ne feledkezzünk meg itt megemlíteni azokat az IT fejlesztéseket, amelyek a halottak chatbotjainak kialakításán dolgoznak, olyan avatarokat létrehozva, amelyekkel további kapcsolattartás, kommunikáció tartható fenn.


[i] Zelena András: Veszteségkommunikáció az újmédia színterein in Médiakutató, 2017, XVIII. évf. 1-2

[ii] Zana Ágnes: Halál és haldoklás a vizuális médiában, in: Kharon Thanatológiai Szemle, 2007/3-4

[iii] Veszelszky Ágnes – Parapatics Andrea: Részvételtől a részvétig: a halál megjelenése és gyászmunka a közösségi oldalakon, in: Magyar Nyelvőr, 2014.

[iv] Nagy Zsófia – Jó élet és jó halál a gyászjelentések tükrében in Médiakutató, 2012 XIII. évf 1-2