A gyász nem naptár alapján mérhető, a fájdalom és a hiány mindig ott van. Ünnepnapok, évfordulók alkalmával mégis szembetűnőbb, és még annál is nehezebb érzés, mint amivel nap, mint nap szembenéznek a veszteséget átélők.

Nem véletlen használjuk a gyászév kifejezést. Az első egy év a legnehezebb, amikor a fontos évfordulókat, születésnapokat, karácsonyt a szeretett személy nélkül kell átélni és túlélni. Ilyenkor akarva-akaratlanul is feljön, mi történt egy évvel ezelőtt, akkor még közösen ünnepeltek, most meg marad a fájó üresség és a hiány.

Gyászolók beszámolói alapján tudjuk, hogy a karácsony az egyik legmegrendítőbb időszak a gyászév során. A szeretet ünnepén mindenki arra vágyik, hogy együtt legyen a család, közösen ünnepeljenek, ajándékozzanak. Ilyenkor a hiány még szembeötlőbb, lelkileg és fizikailag egyaránt fáj.

Sokan rettegnek a szentestétől és az egész ünneptől, s alig várják, hogy túl legyenek rajta. Ilyenkor mindez teljesen természetes megélés, érdemes ezeket az érzéseket és gondolatokat kimondani, nyílttá tenni, könnyebbé teszik az elfogadást.

Önmagában az a tény, hogy a gyászoló elfogadja, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, enyhít az elvárásokon. Fontos, hogy ne próbáljon meg ilyenkor senki úgy tenni, mintha minden rendben volna, csak azért például, hogy a gyerekek ne vegyenek észre ebből semmit. Ők érzik ennek feszültségét szavak nélkül is.

Ha van alkalom az ünnepek alatt közösen, családilag is átélni a hiány fájdalmát, az sokat segít. Felidézhetik a korábbi karácsonyok emlékeit, a szeretett személyhez kapcsolódó ünnepi történeteket. Gyújthatnak mécsest együtt a fa mellett, vagy bármilyen közös családi emlékezés sokat jelent. Ezek a közös rituálék segítik a fájdalom megélését és a kapcsolódást.

Van olyan is, amikor a gyászoló csendben, egyedül szeretné megélni ezt az időszakot. Minden gyász egyedi, mindenkinek más segít, a saját igények és szükségletek felismerése és megfogalmazása alapvető ebben a folyamatban.

Hozzátartozóként, barátként akkor tudunk legtöbbet tenni gyászoló szerettünkért, ha elfogadjuk kérését, és abban, s úgy támogatjuk, ami számára a legjobb. A gyász érzelmi hullámvasútján gyakran napszakonként is változik, hogy épp mi segít.

A legfontosabb, hogy érezze a gyászoló, nincs egyedül, ha épp arra vágyik, hogy közösen ünnepelhessen, adjunk erre lehetőséget, de ha egyedül, csendben szeretne az otthonában maradni, azt is fogadjuk el.

Összefoglalóan elmondhatjuk:

• Alkalmazkodjunk mindig a gyászoló igényeihez, nála jobban senki sem tudja elmondani, neki akkor épp ott mi adna egy csepp vigaszt.
• Ha a gyászoló és a környezet is elfogadja, hogy az első karácsony a szeretett személy nélkül borzasztóan fáj majd, azzal lehetőséget teremtenek a fájdalom közös megélésére és az emlékezésre egyaránt.
• A közös rituálék, a kapcsolódás, az emlékek felidézése segíthet a jelenben maradni, a hiánnyal, fájdalommal együtt, s nem elmenekülni az ünnep elől.
• A legnagyobb segítség, ha senki nem várja el a gyászolótól, hogy legyen erős, élje úgy át az ünnepet, mintha mi sem történt volna, közben belül érzi és feszíti, hogy számára már soha semmi nem lesz olyan többé, amilyen ezelőtt volt, a karácsony sem.

Az elfogadás, a türelem, az érzések kifejezésének lehetősége, az emlékek felidézése és a kapcsolódás a legnagyobb ajándék egy gyászoló számára önmagától és környezetétől egyaránt.

Mucsi Georgina
gyászkísérő, szociális munkás