pedagógus, gyermekvédelmi és mentálhigiénés segítő szakember, valamint gyermek gyászcsoportvezető és csoportvezető képző
Évek óta szívügyem a gyermekek gyásza, veszteségfeldolgozása. Jómagam 2003-ban veszítettem el férjemet, amikor is négy kisiskolás gyermekkel maradtam egyedül. 2009-ben részt vettem Finnországban egy gyászkonferencián, ahol információkat kaptam az országszerte működő, félárva gyermekek számára szervezett veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozásokról, mely foglalkozások hiánypótló segítséget nyújtanak az érintett gyermekek számára gyászmunkájukban. Külföldi szakirodalom tanulmányozása, illetve saját tapasztalatok alapján Magyarországon 2014-ben indítottuk el az első veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozás sorozatot, két lelkes szakember társammal. A Napfogyatkozás Egyesület szervezésében 2018-tól csoportvezetőket is képzünk, hogy a program országszerte elérhetővé váljon érintett gyermekek, családok számára.