Az emlékezés egy folyamat, nem lehet egy napba sűríteni. Mégis fontos, hogy legyenek olyan alkalmak, kitüntetett napok, amikor az elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Mindenszentek és a halottak napja egy ilyen kitüntetett időszak. Az emlékezés egyéni és közös formáin keresztül kerülünk kapcsolatba a halálhoz való viszonyunkkal is.

Az emlékezés formája, gyakorisága, módja nagyon sokféle napjainkban. A temetkezési formák is nagyon eltérőek és sok esetben a megemlékezés nem kapcsolódik a temetőhöz. A hamvak elszórása után sokszor egy folyó, egy természeti hely az emlékezés színhelye – átvitt értelemben bárhol arra emlékezhetünk, hiszen a természettel való újrakapcsolódás, a körforgásba való visszakapcsolódás történik meg. Az elhunyt szeretett helye, fája, virágának elültetése, a hamvak emlékerdőben való elhelyezése és látogatása szintén a megemlékezés lehetséges formája.

A temetők látogatásához való viszony is változatos. Az idősebb generációk számára még egyértelmű, hogy melyik családtag sírja hol található, ez azonban az idősebbek halála után a családban már nem válik közös tudássá. A mobilitás növekedésével sok esetben nagy távolságok választják el az élőket az elhunytak sírjától. Ez különösen nehéz lehet azok számára, akiknek közeli hozzátartozójuk, szerettük sírjának meglátogatását nagyon megnehezíti a távolság. Az országban több helyen lévő sírok végig látogatását nehéz is egy napba sűríteni – nem beszélve arról, ha országok választják el egymástól az élőket és a temetkezési helyet. Családonként is eltérő, hogy milyen szokásokat követnek. A halál és gyász sokszor még a családokon belül is magánügy, érzésekről, halottakról kevés szó esik, mindenki magányosan küzd az emlékekkel. Máshol a halottak napja alkalom a családi találkozásra – közös rítus része a temető meglátogatása.

Szimbolikusan, meghitt módon otthon is emlékezhetünk – egy gyertya meggyújtásával, fényképek közös megnézegetésével, egy családi találkozóval, beszélgetéssel, együttléttel. A halottainkkal kapcsolatos érzések, emlékek, viszonyok szavakba öntése, segít a halálhoz való viszonyunk mélyebb rétegeinek megfogalmazásában.

Mindez azonban megtörténhet a halottak napján kívül is –  hiszen a kapcsolódásunk folyamatos, az elhunytak eszünkbe jutnak, örömök, bánatok, konfliktusok, emlékek felidézésével, váltakozó érzések megélésével. Múltunk részei, emlékük megőrzése nekünk is feladatunk. Sőt saját élet narratívánk sem jöhetne létre nélkülük.

A temető nyugalma, meghittsége, mély és sokszor jelentőségteljes csendje, a kis útjai és az élettörténetek, amelyek felsejlenek az évszámok és nevek mögött megteremtik azt a közeget, amiben mi is megnyugodhatunk. Hitbéli meggyőződéstől függetlenül elmerenghetünk azon, mit gondolunk a halálról, saját halálunkról, mit tanítanak nekünk elhunyt rokonaink, szeretteink.  Ezért érdemes akkor is elmenni a temetőbe, amikor éppen nem gyászolunk. Kapcsolódni az emlékeinkhez a számunkra megfelelő módon. Gyerekként, és felnőttként egyaránt.

Az emlékezés sokkal intenzívebb egy friss és aktuális gyászban. Halottak napján sokak számára, akik gyászolnak éppen a temető meghittsége és csendje hiányzik– csak kettesben lenni az elhunyt emlékével, beszélgetni vele, elmondani, amit korábban mindig meg lehetett vele beszélni. Hangosan is akár, vagy csak sírni. Nehéz ezt mások előtt. Családtagok számára is sokszor nehéz egymás előtt.

Az évek ciklikussága azonban ebben is segít. Minden évben ismétlődő napokon lehetőségünk van arra is, hogy felfedezzük hogyan változunk – változnak az emlékezéshez kapcsolódó érzéseink. A gyászban minden a változásról szól, a valóságban való eligazodási pontok kialakításáról. Ami az egyik évben még nehéz, intenzív érzésekkel jár, a következő évben már kevésbé félelmetes, a helyzet ismerőssége már önmagában is egy eligazodási pont lehet.

Az emlékezést nem szükséges egy napba sűríteni, a halál gondolata akkor is jelen van, ha éppen nincs aktuális gyászunk. Sőt, könnyebb úgy gyászolni, hogy van kapcsolatunk a halandósággal.  A mai napon adjuk meg a lehetőséget arra, hogy az emlékezésen keresztül kapcsolódjunk magunkhoz, egymáshoz és ezáltal közel engedjük azt a gondolatot, hogy a szeretteink halála és a saját halálunk is az életünk része.

Kánya Kinga
Gyászkísérő