Szeptemberi mese

Aki elveszíti egy közeli hozzátartozóját vagy barátját, az élete már nem megy ugyanúgy tovább. Megrendülhet addigi világa anyagilag, lelkileg, s a halál árnyékában új megvilágításba kerülhet szinte minden. Ezért a gyász időszaka egy átmeneti állapotnak tekinthető, melyben identitásunk átalakul. Meglehet, hogy újra kell gondolnunk sok mindent, s eközben magunkat is újra építeni. Ebben a folyamatban nagyon fontos, hogy jó tulajdonságainkat, belső erőforrásainkat, készségeinket használni tudjuk. Bár meglehet, hogy újra fel kell fedeznünk ezeket is.

Varázsmagok

Egyszer egy nagy tudású mester úgy döntött, hogy elutazik két hétre pihenni a városból vidékre. Persze ahogy híre ment a dolognak, a földművesek versengeni kezdtek a kegyért, hogy ők láthassák otthonukban vendégül. A mester nem válogatott, hanem az első földművesnek, aki elé járult és felajánlotta neki vendégszeretetét, elfogadta a meghívását és oda költözött hozzá két hétre.

Mikor letelt a két hét és eljött a búcsú ideje, a mester kifejezte elégedettségét és a földműves invitálására, aki felajánlotta neki, hogy jöjjön el hozzá legközelebb is, megígérte, hogy jövőre is el jön hozzá. Búcsúzóul egy zsák gabonát adott neki és azt mondta, hogy ezek nagyon különleges gabona magok és egy külön földterületre ültesse el őket, ne a többi közé és különös gonddal gondozza őket.

A földműves megfogadta a tanácsot és egy külön parcellába vetette a mestertől kapott varázs magokat. Egy év múlva, mikor a híres mester ismét pihenni jött hozzá, nagy örömmel újságolta, hogy az összes földjén jó volt a termés, de azon, ahová azokat a magokat ültette, amit tőle kapott, ott tízszerese lett a szokásosnak. A mester örömmel hallgatta a földművest és mikor ismét eltelt a két hét, és ismét búcsúzkodni kezdtek, megint egy zsák gabonát adott neki ajándékba és megint ugyan azokat az instrukciókat hagyta hátra a földművesnek, aki természetesen ismét meghívta, hogy legközelebb is nála szálljon meg.

Ez így is ment legalább tíz évig. A mester minden évben eljött, eltöltött a vendégszerető földművesnél két hetet, majd mikor elment, búcsúzóul adott neki egy zsák „varázsmagot”. A földműves, a nagy hozamnak hála persze nagyon meggazdagodott és egyre szebben tudta vendégül látni a mestert. Gazdagsága és terményei messze földön híresek lettek, olyannyira, hogy a környékbeliek is mind hozzá kezdtek el jönni vetőmagért…

Szóval a tizedik látogatása után a földműves, mikor búcsúzkodtak és ismét kapott egy zsák „varázsmagot” nem bírta tovább és így szólt a nagy tudású mesterhez:

– Mester, kérlek, engedj meg nekem egy kérdést!
A mester mosolyogva biccentett, hogy kérdezhet, mire a földműves így szólt:
– Kedves mester! Most már tizedik esztendeje jössz és áldod meg jelenléteddel házamat és annak népét és nagy kegy nekünk jelenléted a sorstól. Nem is beszélve a felbecsülhetetlen ajándékról, amit minden évben kapunk tőled, és amitől gazdagság lett a jutalmunk. De áruld el, kérlek, hogy honnét szerzed ezeket a csodálatos varázs-magvakat?

Erre a mester így szólt:
– Tudod, pihenni jövök ide hozzád minden évben két hetet. Nekem a legjobb pihenés az az, hogy sétálhatok a természetben. Ezen sétáim során gyakran jártam a gabona földjeiden, és szemléltem a termést. Mikor egy-egy különlegesen szép kalászt találtam, akkor annak a magjait leszedtem és egy zsákban gyűjtöttem neked össze. Tehát ezek a magvak nem „varázs-magvak”, hanem a te földed és munkád eredménye. Én csak kiválogattam belőle a legszebbeket és aztán oda adtam neked, hogy azzal gazdálkodjál…