Fájdalmas tény halálod, szívem zokog 
Ellepi majd tested a szemcsés, koszos homok.  
Nem bírom felfogni, lelkem kiszakad a helyéről 
Nem szeretnék tudomást venni a helyzetről.  

Gyengén porba hullok, kaparom a világító fehér falat 
Nem nyugtatnak meg a csitítgató, szerető szavak.  
A sok beszélgetést szívemben mindig őrizni fogom  
A temetésedre mindenképp elmegyek, ennyivel tartozom.  

Az arcodat, a kezedet, ölelésedet sosem felejtem majd el  
Könnyebb lenne, ha tudnám találkozunk majd később, egyszer 
De nem hiszel, nem tudod, hogy Isten igenis létezik 
Hogy az ember teste, lelke csak is rá éhezik.  

Torkomban a maró, fojtogató érzés szorít, szinte megfojt 
Arcomról a hír, mint buldózer törölte le a mosolyt. 
Monoton szürkeség és a fuldokló érzés bánt 
Miért nem lehettem veled többet, te gyémánt?  

Nem láthatod míg felnövök, nem fogod többé a kezem  
És én soha többet nem fürödhetek a gyönyörű fürdőruháddal és veled.
Az emlékek marnak, mint a só a még begyógyulatlan, véres sebet 
Olyan, mintha szívembe nyomnának több száz szúrós szeget. 

Mamám, édes nagymamám, ne menj el, kérlek! 
Vagy legalább szálljon a mennybe a lélek.  
Nem akarom elfogadni, nem akarom, nem és nem!  
Mikor lesz már az arcomon száraz a szem? 

Hiányod meg fog ölni, lassan elszárad a kinyílt rózsa 
Sírkövekre írják azt, hogy a legjobb mama. 
Azt akartam, hogy lásd ahogy férjhez megyek, majd gyerekeket szülök 
Azt akartam, hogy adj tanácsot és hogy lásd, ahogy a boldogságban repülök. 

Gyógyítani akartalak, gondoskodni rólad 
Istenem, kérlek szépen, adj szájába hittel töltött szókat. 
Életem perceiből éveket szeretnék neked adni  
Basszus, nem szeretnélek látni meghalni!