
„A remény virág, amely csak akkor bújik elő és növekszik, ha öntözik.”
Mit kell tudni a Reményvirág – gyermekgyász feldolgozó csoportokról?
A Reményvirág csoportok a veszteség vagy halál okán gyászoló gyerekek és szülők számára nyújtanak gyászfeldolgozásukban támogatást. A gyerekek sokszor egyedül maradnak a gyászukkal, mert az intézményrendszerben kevéssé ismerik a gyermekek korosztály szerinti gyászának sajátosságait, valamint a szülők sokszor maguk is gyászolnak, így nehezen tudják gyermeküket támogatni a számukra szükséges módon.
A finn módszer lényege, hogy a csoportokban a gyászoló gyermek saját korosztályában hasonló sorsú gyermekek által kap segítséget veszteségének feldolgozásában. A csoportfoglalkozások fő eleme a játék, miközben a gyermekek különböző kreatív technikákkal, saját alkotások által dolgoznak fel egy-egy adott témát, szakemberek vezetésével. A csoportsorozat keretében a gyerekekkel és a szülőkkel párhuzamosan két szakember dolgozik.
A gyermekgyász csoportvezető képzés elvégzését követően a résztvevők képesek lesznek Reményvirág csoportokat vezetni gyászoló gyermekek és szüleik számára.
A Napfogyatkozás Egyesület képzésén a gyermekekkel való munkában tapasztalatot szerzett szakemberek sajátíthatják el a Reményvirág gyerekeknek induló veszteségfeldolgozó csoportok tematikáját. A finn módszeren alapuló Reményvirág csoportok a veszteség vagy halál okán gyászoló gyerekek és szülők számára nyújtanak gyászfeldolgozásukban támogatást.
A finn módszer lényege, hogy a csoportokban a gyászoló gyermek saját korosztályában hasonló sorsú gyermekek által kap segítséget veszteségének feldolgozásában. A csoportfoglalkozások fő eleme a játék, miközben a gyermekek különböző kreatív technikákkal, saját alkotások által dolgoznak fel egy-egy adott témát, szakemberek vezetésével, ahol a gyerekekkel és a szülőkkel párhuzamosan két szakember dolgozik.
A képzés tematikájának főbb elemei:
- a család gyásza
- a gyermek gyásza
- csoportdinamika, egyéni igények
- önsegítés szerepe a csoportmunkában
- 8 alkalmas csoportsorozat tematikája
A képzésre olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembereket várunk, akik gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek gyermekcsoportok vezetésében.
Visszajelzés a résztvevőktől:
- Nagyon sok hasznos információt kaptunk, élvezetes volt mindkét előadót hallgatni. Érthetően végigvettük a különböző életkorok jellemzőit, nagyon jó tanácsokat kaptunk, hogy mire kell odafigyelni egy gyászoló gyerek esetében.
- Nagyon örültem a feladatoknak, amiket végig vettünk, fontosnak éreztem, hogy mi is megtapasztaljuk, átéljük, amit a gyerekek átélnek rajzolás, mozgásos feladatok közben.
A képzés ideje: 3 teljes nap 9.00 – 17.00
A képzés ára: 45000 Ft
A képzéssel kapcsolatos aktuális információk >>>
A képzést vezetik:


További információ: Kánya Kinga (kanya.kinga@gyaszportal.hu)