Még ma is igen erősen tabu témának számít a halálról és a gyászról való elmélkedés, a nyílt és őszinte kommunikáció,

akár családon belül, akár a társadalomban. Amikor találkozunk a halállal, viszonylag gyorsan szeretnénk elmenekülni azoktól a fojtogató és bénító érzésektől, amivel a gyász és ez az egész folyamat jár. A 2020-as évben kialakuló és még mai is dúló koronavírus járvány mára sokkal közelebb hozta hozzánk a veszteségeket és a halál gondolatát, amivel akarva-akaratlanul, de egyre többet kell szembesülnünk.

Fontos tudnunk, hogy gyászfolyamatot azonban nem csak halálesettel járó veszteség indíthat el bennünk, hanem egyéb, más jellegű veszteség is. Legyen szó akár a munkahelyünk elvesztéséről, vagy éppen egy szakításról, válásról, valamely házi kedvencünk elvesztéséről, vagy az álmaink, az eddig kialakult, élethelyzetünk szertefoszlásáról. Veszteségek, melyek eddig is közvetve vagy közvetlenül, de érhettek és érnek is minket és veszteségek, melyek feldolgozásával valahogy sosem szeretünk annyira igazán foglalkozni, mert általában azt gondoljuk, hogy majd az idő magától szépen lassan úgyis mindent megold.

Sokszor gyászolóként azt is gondolhatjuk, hogyha a fájdalmunkat és az érzéseinket a szőnyeg alá söpörjük, akkor azzal talán fel tudjuk gyorsítani a gyász feldolgozásának folyamatát és ezzel már szinte túl is lehetünk az egészen. Hisz sokan így csinálják a környezetünkben is és ebből úgy látszik, nekik is bevált ez a módszer. Ha pedig náluk is működik, akkor nálunk miért ne működne? Csakhogy a látszat sokszor csal, és amit mások mutatnak arról, hogy ők hogyan is vannak, sokszor nem biztos, hogy a valós képet tükrözi. Sokszor tévesen, de azt gondoljuk, hogy amit nem látunk, az nem is létezik. Csakhogy a lelkünkben kialakult sebek, ha még fizikailag nem is láthatóak, nem fognak maguktól eltűnni és begyógyulni. Ez kicsit olyan, mint amikor van egy seb a karodon, és ráhúzod az inged ujját, hogy ne lásd. De attól még a seb ugyanúgy ott marad, csak éppen nem látod. Éppúgy fog fájni, sajogni, és csak akkor fog begyógyulni, ha kitisztítod, ami viszont fájdalommal jár.

Talán nem is gondolnánk, hogy egy feldolgozatlan veszteség milyen sok mindenre rányomhatja a későbbiekben akár közvetlen vagy közvetettem is a bélyegét az életünkben. Hatással lehet fizikai vagy lelki egészségünkre, viselkedésünkre és ezen keresztül emberi kapcsolatainkra is. Nagyon fontos, hogy a gyászolónak, legyen az életében legalább egy olyan hely, de inkább több,- akár a családi, akár a baráti körén belül, vagy egy önsegítő csoportban, – ahol szabadon kimondhatja és megélheti az érzéseit, gondolatait. Szabadon, úgy, ahogyan azt számára a leginkább komfortos. És mindezt úgy, hogy a másik oldalról nem kioktatást, megbélyegzést, lelkiismeret furdalás keltést, vagy meg nem értettséget kap cserébe, hanem elfogadó, megértő, támogató empátiát.

Sokszor a gyászolók arról számolnak be, hogy nem szeretnének az érzéseikkel a családjuk, szeretteik terhére lenni, hiszen nekik is megvan a saját maguk fájdalma. Vagy éppen nem engedhetik meg maguknak, hogy jól kisírják az érzéseiket, mert mindig erősnek kell mutatkozni, mert ott vannak a gyerekek, vagy éppen valaki mást kell támogatni, akinek még jobban fáj a veszteség. Sokszor arról is beszámolnak, hogy a rokonok, hozzátartozók, barátok nem is igazán értik meg őket, hogy miért tartanak még ott a gyászukban, ahol tartanak, hiszen szerintük már máshol kellene tartaniuk, így az ő részükről a meg nem értettség nem segíti az egyén gyászmunkáját, inkább csak erősíti az egyén frusztrációját, hogy akkor tényleg biztosa vele van a baj. Ezért is sokszor tapasztalom a gyászolók elmondásai alapján, hogy mennyire egyedül maradnak a fájdalmukkal, a veszteséggel és a meg nem értettség érzésével.

Fontos azt megjegyeznem, hogy minden gyász egyedi, hullámzó folyamat és egy családon belül is a hozzátartozók gyásza egymástól teljesen eltérő lefolyású lehet. Van, akinél könnyebben lezajlik ez a folyamat, és van, akinél ez több időt vesz igénybe. Azt is fontos megemlíteni, hogy az egyes gyász szakaszok között nincsenek éles határok, inkább összemosódás figyelhető meg bennük és az is előfordulhat, hogy egy olyan szakaszba lépünk újra vissza, amiben már korábban is jártunk és azt hittük, hogy azon már túl vagyunk.

Sokszor talán azt felejtjük el, ami a legfontosabb: amikor valaki gyászol, annak legtöbbször arra van szüksége, hogy érezze, hogy nincs egyedül. Hogy tudja, hogy vannak mellette és számíthat a többiekre. Akik ott vannak mellette, támogatják, akik elérhetőek számára, akkor, amikor arra igazán szüksége van. Sokszor nem is a szavakkal, hanem a jelenlétünkkel, a másikhoz való odafordulásunkkal többet tudunk adni minden jól előre eltervezett mondatnál.

Ilyen megtartó közeg lehet például egy önsegítő gyászcsoport, ahol 10 alkalmon keresztül, két órában, kétheti rendszerességgel, csoportosan történik a gyász feldolgozása. A gyászfeldolgozó csoportok a sorstárs közösség megteremtése révén tudják segíteni az egyéni gyász feldolgozását. A sorstársközösség összeköti a csoport résztvevőit és a megértettség érzése mellett egy nagyon erős, bizalmi környezetet is teremt, ami tovább tudja segíteni a megosztások létrejöttét.

Annak köszönhetően, hogy többféle szemléletmód, életmód és veszteséghelyzet találkozik egymással a csoport alkalmakon, a résztvevők saját megoldási eszköztárukat, tapasztalataikat, fájdalmas és néha kevésbé fájdalmas gondolataikat is megosztják egymással. A 10 alkalmas, általában 8 fős foglalkozások során egy összetartó közösség születhet meg, akik igény esetén a jövőben is tudják egymással tartani a kapcsolatot, ezzel is lehetőséget teremtve a későbbi közös kapcsolódásokra.

Ezeken az alkalmakon ugyanúgy helye van a mosolynak, a nevetésnek és a könnyeknek is egyaránt. Többször az alkalmak végén azt mondják a résztvevők, hogy ez olyan jó volt. És félve ejtik ki a szájukon a jó szót, hiszen mégiscsak gyászról beszélünk. De a jó szó jelentésében az van, hogy jó erről is beszélni, jó megérteni másokat és megértve lenni mások által.

A csoportok a tagok védelme és a bizalom kialakulásának segítése érdekében a második alkalmat követően zárttá válnak, ami azt jelenti, hogy új tagok már ezt követően nem tudnak csatlakozni ahhoz az adott csoporthoz, csak egy később indulóhoz.

A csoportalkalmak a koronavírus járvány alatt online zajlanak, de szinte biztosan állíthatom, hogy offline csoportok is fognak indulni, ahogyan a járvány helyzet elmúlik. Az online csoportok során szerzett tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy az online találkozások mentén is nagyon jól ki tud alakulni a csoport bizalom és jól tud működni a folyamat. Tapasztalataim alapján az online térben is a csoportból igazi csapat tud kialakulni az alkalmak során. Minél inkább haladunk előre a csoport folyamatban, annál inkább válnak egyre mélyebbé és meghittebbé a beszélgetések és annál inkább épül tovább a bizalom megtartó hálója.

Az önsegítő csoportalkalmak segíthetik a gyászfeldolgozást, és segíthetnek újra „visszatérni” az életbe.

Nagy Zsolt
gyászkísérő

 

By Comments off április 12, 2021