„A búcsú nagyon fontos. Különösen azoknak, akik maradnak.”
Jo Nesbo

A Covid-19 járványhelyzetben sokan vesztették el hozzátartozójukat kórházi körülmények között, látogatási tilalom idején. Az alábbi gondolatok az ő helyzetüket járják körül.

Alapvető emberi szükségletünk, hogy ha egy szerettünk beteg és segítségre szorul, mellette legyünk, támogassuk minden eszközzel, ami rendelkezésünkre áll. Ezt nem tehetjük meg a Covid-19 járvány idején, ha hozzátartozónknak bármilyen kórházi ellátásra van szüksége. Lassan egy éve látogatási tilalom van érvényben, ami csak az online vagy a telefonos kapcsolattartást teszi lehetővé, azt is csak abban az esetben, ha az érintett hozzátartozó képes a kommunikációra és rendelkezik a megfelelő eszközzel. Gyászkísérőként több olyan helyzetet láttam; illetve rengeteg történet is olvasható a közösségi médiában, amelyben egy haldoklótól nem lehet végső búcsút venni személyesen.

A gyászfeldolgozás szempontjából fontos, hogy az egyén el tud-e búcsúzni haldokló hozzátartozójától vagy sem. Ha e lehetőség adott, az megkönnyíti az elengedést, a méltósággal történő elbúcsúzás a halállal való megbékélést hozhatja. Ennek hiánya nehezíti a halál tényének tudatosítását, ezáltal a gyászmunkát is.

Többen számolnak be ennek a folyamatnak a nagyon nehéz dinamikájáról, ami a helyzetek és körülmények eltérő volta ellenére jól körülírható mintázatot mutat: a szeretett személy állapotromlás következtében kórházba kerül, ekkor a hozzátartozó fókusza a helyzet kezelésére, a legoptimálisabb megoldás megtalálására, a gyors intézkedésre fókuszál. A bekerülést követően általában telefonon tartják a beteggel a kapcsolatot. Az egészségügyi személyzet túlterhelt, orvost elérni és részletesen tájékozódni a családtag állapotáról nem kis kihívás. A napok-hetek telnek, és ha romlik a beteg állapota, sokszor a kommunikáció is megszűnik a közte és a családja között. A családtagok hol reménykednek, hol elkeserednek, leginkább pedig a tehetetlenség érzése lesz úrrá rajtuk. Gyakran, mint derült égből a villámcsapás éri a hozzátartozókat az értesítés, hogy szeretettük elhunyt, nem tér haza többé. Ekkor még felfoghatatlannak tűnik minden. Elkezdik szervezni a temetést, azonban itt is falakba ütköznek, ennek is szigorú szabályrendszere, korlátai vannak a jelen helyzetben. Ez sem történhet úgy, ahogy azt sokan eltervezik, vagy ahogy az elhunyt szerette volna. Ez egy újabb, másodlagos veszteség, amivel a gyászoló családnak szembe kell néznie.

A kapcsolattartás nehézségei, a búcsú hiánya, a temetés, mint az utolsó, rituális elköszönés lehetőségének szűkülése komoly következményekkel járhat a gyászolók szempontjából. Sokan megrekednek a gyászfolyamatban és nem következik be a tudatosulás fázisa, hogy valójában mi is történt.

Rengeteg megválaszolatlan kérdés kerül felszínre ilyenkor, amelyek nagyon mélyen dolgoznak a gyászolókban:

  • Vajon a hozzátartozóm tudta, hogy meg fog halni?
  • Milyen ellátást kapott pontosan, kik voltak körülötte?
  • Megkapott mindent, amire szüksége volt?
  • Volt-e benne félelem, szorongás, kapott-e segítséget ennek kezeléséhez?
  • Ki volt mellette az utolsó óráiban?
  • Vajon tudta-e, hogy mennyire szeretjük és nem a mi döntésünk volt, hogy nem vagyunk mellette?
  • Voltak-e fájdalmai?

A gyászolóban gyakran felerősödnek az elképzelések, fantáziák az ismeretlen részletekkel kapcsolatban, előtör a tehetetlenség miatti düh, bűntudati elemek jelennek meg gyászukban. Sokan „nyomozásba” kezdenek, törekszenek minél több részletet kideríteni a beteg kórházi ellátásával, haldoklásának folyamatával és elmenetelével kapcsolatban egyaránt. Mindezek gátolják a helyzettel való szembenézést, a saját érzéseik megélését és a gyászmunka elvégzését, és a feldolgozatlan veszteségélmények egymásra rakódhatnak. Ez akár generációkon át tartó, feldolgozatlan gyászt eredményezhet, amely szorongáshoz, túlzott ragaszkodáshoz, megrekedt személyiségfejlődéshez, összességében szövődményes gyászreakciókhoz vezethet.

Ezért hangsúlyos, hogy a gyászolók képesek legyenek segítséget kérni és ne egyedül cipeljék ezeket az óriási terheket. Egy segítő sem tudja pótolni az elmaradt búcsúzás lehetőségét, de akár egyéni gyászkísérés, akár gyászcsoport keretein belül időt és teret ad arra, hogy a gyászoló biztonságos közegben kifejezhesse ezzel kapcsolatos érzéseit, dühét, frusztrációját, megélhesse a tehetetlenségből fakadó érzéskavalkád minden szintjét. Megkereshesse a saját válaszait, kapaszkodóit, megküzdési stratégiáit, hogy e halmozott veszteségélmény feldolgozása után képessé váljon az életet önmaga teljességében megélni.

Mucsi Georgina
szociális munkás, gyászkísérő

By Comments off február 23, 2021