
Szakmai műhely gyászcsoport kísérők részére „Vendégbabák”gyászfeldolgozó csoportok indításához
A perinatális veszteség − vetélés, művi abortusz, halvaszülés − sok szülőpárt érintő esemény, amely mély lelki fájdalommal jár. Noha az egyik legnehezebben feldolgozható gyász, a szülőpár kevés segítséget kap, sőt, kifejezett kommunikációs zárlat veszi őket körül. Nem ritka, hogy a családtagok, barátok egy legyintéssel elintézik: Jön majd a következő! − mondják, mintha csak egy könnyen pótolható tárgy elvesztéséről lenne szó. Pedig az anya, apa a gyermekével együtt a sérthetetlenségébe, a szülővé válásának képességébe vetett hitét, és a jövőképét is elveszítette.
A perinatális veszteségek száma megnövekedett a magzati diagnosztika fejlődésének következtében. A szülőkre súlyos teher hárul abban az esetben, ha a várt gyermekről kiderül, hogy valamilyen fejlődési rendellenességben, betegségben szenved. Maga a gyermek élete feletti döntés, majd a döntés következményeinek viselése olyan megpróbáltatást ró a szülőkre, amelyre sem az egészségügy, sem a szülők nincsenek felkészülve.
A műhelyen a magzati vagy újszülött halál utáni gyász feldolgozását segítő, „Vendégbabák csoportok” sajátosságait, szemléletét sajátíthatják el a résztvevők.
A műhelyt korlátozott létszámban (15 fő) tudjuk megtartani ebben a formában, ezért kérjük, hogy csak azok jelentkezzenek, akik Vendégbabák csoportot fognak indítani.
A műhelynap témái:
- a magzat / újszülött elvesztése során megélt gyász kísérésének szemléleti alapjai és sajátosságai (pl. magzati és csecsemőhalál jellemzői, sokfélesége kapcsán)
- a Vendégbabák csoportok dinamikai sajátosságai (pl. párok részvételének kezelése)
- veszteségtípusok sajátosságai
- csoportmódszerek
- a vendégbabák csoport előkészítésének sajátosságai
A szakmai műhelyre szeretettel várom azokat, akik a jövőben Vendégbabák csoportban szeretnék kísérni az ott jelenlévők gyászfolyamatát, illetve hívást éreznek és elkötelezettnek érzik magukat erre a területre.
A részvétel feltétele: a Napfogyatkozás Egyesület gyászcsoport vezetés gyakorlata című képzésének elvégzése.
Időpont: 2023. augusztus 21. 9.00-16.00
Formája: ONLINE
A műhely maximális létszáma 15 fő.
A túljelentkezés esetén a csoportindítással kapcsolatos tervek alapján és a befizetés sorrendjében választjuk ki a résztvevőket
A műhely terveink szerint 2023-tól minden félévben legalább egy alkalommal megrendezésre kerül.
Jelentkezés: ONLINE jelentkezési lapon:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfCB9NOqz1BLKqpZH2HCO8bwtDESvJgtYN-VFX5lknYetvPmw/viewform
A műhely részvételi díja: 12 000 Ft / fő.
A műhelyt vezetik:
Singer Magdolna, gyászkísérő
Kánya Kinga. gyászkísérő