Újraálmodlak.
S útnak indulunk.

De már nem köldökzsinórt összekötve.
Elengedted kezemet, hogy elengedjem kezedet.
Elengedtem kezedet, hogy elengedjed kezemet.

Reggelente a friss kávé és a hajsütővas meleg
otthonillatára ébredem.
Háromféle szemhéjpúdered van.
De csak a szürkét használod.
A kéket és a zöldet én kenegetem magamra.
Magassarkú cipődben flangálok, Rexona illatban, és felnőtt Nőnek érzem magam a gyerekszoba piros szőnyegén, és számba tömöm az elgurult piros rúzsdarabot, amit golyórágónak hiszek.
És arcom eltorzul, mert nem érzem az édes ízt.

És teljes mellszélességgel megvédesz, mikor a nagycsoportos zsarol, hogy ha nem viszek cukorkát, akkor könyörtelenül megtorolja.
És végighallgatod számtalan szerelmem történetét, hogy én igen, ő meg miért nem.
És erősítesz, hogy majd.
Lesz. Aki. Viszont.
És fogod a kezem, mikor úgy hiszem, vége a világnak.
És megölelsz, mikor emberfelettien félek.
És megmasszírozod a nyakamat, és irgalmatlanul nagyméretű karikafülbevalókat vásárolsz nekem.
Mert tudod, hogy szeretem.
Pedig te izléstelennek tartod.
És szőkére fested a hajam, pedig te barnán szereted.
És írkávét kortyolgatunk, és elviseled kendőzetlen őszinteségem, mert pontosan tudod, nem hiszek a csipkekesztyűségben.
És borsólevest főzöl, pirított krumpistésztával és hatlapost sütsz, kalóriát nem számolva, mert tudod, hogy a kedvencem.
És shoppingolunk, bár én utálom, és végül a hatvannyolcból, amit felpróbálunk, mégis az elsőt vesszük meg.
Szemráckrémet is vásárolunk, és én megpróbállak meggyőzni arról, hogy a vasfoggal harcolni nem csak nem kell, de nem is lehet.
Az élet temészetszerűleg ráncokkal jár, és hogy a barázdált arc is lehet szép.
Tündöklően, békésen szép.
A minden ellenére is.
És váratlanul közlöm veled, hogy újfent nagymama leszel.
És szóvá teszed, hogy szakszerűtlenül fürdetem a göndörhajú kisfiút, és összeszólalkozunk, hogy ne süss neki folyton kelttésztát, mert dagadt lesz, mint én voltam.
És folyton énekelsz.
Én meg táncolok. Mert neked engedem, hogy lássad.
Ahogy én sután vonaglom.

Így akarlak víziómban, téged. Minket.
Egy általam létrehozott, gondosan kidomestozott, steril
szeretésgömbben.
És többé nem akarlak eszelősen erősnek látni, mindenhatónak, örökös szörvájvörnek.

Hogy megbocsássunk.
Hogy megbocsáthassunk.

Újraálmodlak.

Hogy olyan lehess, amilyennek elképzelted.
Elképzeltem.
Amilyennek érdemelted volna.
Amilyen voltál.
S amilyen nem lehettél.
S amilyen voltál.”

Marjai Virág

By Comments off február 24, 2020