Fényecske vagyok.
Sugárcsóva.Energianyaláb.
Vagy valami efféle.
Nehéz megfogalmaznom, definiálnom, inkább csak körvonalazni tudnám, általad is ismert hasonlatokkal élve.
Szeretném, hogy értsd. Mert azt akarom, hogy ne félj.

” Üdvözletemet küldöm Balatonlelléről, az idő jó, a kaja tűrhető. ”
Mennyivel egyszerűbb volt ezzel az egyértelmű, egyszerű mondatocskával balatoni panorámás képeslapot küldeni az úttttörőtáborból, mikor hogylétemről adtam hírt.

Most is vagyok.
Vegytiszta, szépszínű, jószagú időtlenségben.
Mindenkivel találkoztam, akikkel – korlátoltságomból kifolyólag -, azt gondoltam, már soha többé nem fogok.
Akiknek nyüszítve engedtem el a kezét, mikor ellebbentek, hogy itt ragyogó gyöngysorrá kapcsolódhassunk össze ismét.
És most együtt rezgünk, vibrálunk a csodateljes viszontlátásban, egymásratalálásban.

Őt is láttam.
Egyáltalán nem olyan, amilyennek képzeltük.
Nem ősz apó és szakálla sincs.
Inkább valami lenyűgöző, káprázatos Kékség.

Emlékszem, addig nem nyugodtunk, amíg mindent le nem képeztünk, ameddig mindent nem tárgyiasítottunk.
Kizárólag a láthatót, hallhatót, tapinthatót, beszippanthatót mertük hinni.

A múlandóság beszűkültté, görcsössé, riadttá tesz.

A pokoltól rettegtünk, a kíntól, a szenvedéstől, a fájdalomtól, ami voltaképpen a létezés maga, földi missziónk sajátossága, velejárója.

Földhöz ragadtak voltunk.

Tudom, hogy minden áldott nap fel akarsz hívni.
“Türürű, türűrű, tűrűrű…a hívott számon előfizető nem kapcsolható.”

Kikapcsolódtam.
S bekapcsolódtam.

S most, kibújván kölcsönkapott testemből, mint egy elnyűtt szövetkabátból, vagyok, akár egy hópihe, könnyeden, béklyótalanul a végtelen szárnyalásban.

/Marjai Virág/

By Comments off február 24, 2020