Veszteségeink. Árnyékként követnek bennünket és félünk megfordulni. Egy sötét masszaként tekintünk rájuk, amelyek folyamatosan jelen vannak, és amorf alakként settenkednek mögöttünk. Mi lenne, ha egyszer megfordulnánk, és rátekintenénk erre az eltemetett, továbbugrott halmazra, ami valójában az ismeretlensége miatt annyira félelmetes?

Pedig a veszteségeink is mi vagyunk. A veszteségeinkből összeálló kép nem egyenlő a kudarcaink összességével. Sokszor a veszteségeket saját kudarcként, fájdalmas tapasztalatként éljük meg.

A veszteségek valóban gyásszal járnak. A gyász során rengeteg érzés jelenik meg – kavarog, áramlik, néha erősebben, néha gyengébben, eltűnve, aztán újult erővel visszatérve és elárasztva minket. Ez a gyász teljesen természetes része. De érdemes mögé tekinteni. Biztos, hogy csak a fájdalom, és a szomorúság gomolyog ebben az érzelmi áramlásban? Biztos, hogy minden veszteségünk ugyanolyan intenzív? Biztos, hogy minden veszteségünk után űr marad?

Meglepő módon a veszteségeink áttekintése során pozitív hatásokat és érzelmeket is meg tudunk fogalmazni. Sőt, felismerhetjük, hogy egy veszteséggel kapcsolatos érzéseink sokkal kevésbé intenzívek, mint ahogy azt eddig megéltük.

A veszteségeink megélését sokszor a társadalmi elvárások is meghatározzák, az hogy mi illik (illene esetleg az anyánkkal való kapcsolatunk megromlását érzelmileg mélyen megélni) vagy mi nem illik (olyan sokáig szomorúnak lenni, mert az élet megy tovább). A veszteségtérkép abban segít, hogy valódi megélésinket tudjuk megfogalmazni és átlássuk, mely veszteségeink érintenek bennünket valóban mélyen és melyekkel kapcsolatban van még valóban gyászmunkánk.

A veszteségeinket egymás kontextusában látni szintén nagyon felszabadító élmény. Átlátni hol vannak csomópontok, milyen helyzetekben ismétlődnek ugyanazok a tapasztalatok, rutinok és érzések. Sokan aktuális veszteségeik megélése kapcsán érkeznek a workshopra. Amikor rátekintettek a veszteségeikre és azok közül a jelenlegi az „egyikké” válik, már könnyebben rá tudtak nézni az érzéseikre és a veszteségük helyére a jelenlegi életükben.

A veszteségtérkép workshop egy csoportos alkalom. A csoportba mindenki hozza magával a veszteségeit, megoldási tapasztalatait, érzéseit, önmagát. Ezzel egymásnak is segítenek a csoporttagok – és még történik valami. Kialakul egy kollektív tudás. Amihez mindenki hozzáteszi azt, amit hozott, és ami csakis közösen fogalmazódhat meg. Mert a veszteség és gyász során megélt eltávolodás feloldódik, és amivel egyedül nem sikerült szembenézni – a veszteségeinkből kialakult sok éven át hurcolt árnyékkép – az most itt a többiek segítségével láthatóvá válik.

Az a folyamat, ahogy a veszteségtérképek készülnek annak a kollektív tudásnak a megfogalmazása is, amelyre a hétköznapokban nincs lehetőségünk foglalkozni: a veszteségeink nélkül nem lennénk azok, akik vagyunk. Fejlődésünk és alakulásunk mozgatórugói, amelyek különféle árnyalatúak, eltérőek és sokszor nem is fájdalmasak. Letisztulttá és átláthatóvá válik a veszteségek szerepe az életünkben – és kirajzolódik melyek azok, amelyekkel még valóban dolgunk van. A többit pedig letesszük, mert már tudjuk milyen szerepük volt az életünkben. Így lessz a könnycseppekből gyöngysor.

Kánya Kinga

By Comments off november 21, 2018