39

http://gosizoli.try.hu/

„A delfinek őrzik az álmát
Életet mentett, – és belehalt…

Varázslatosan szépnek ígérkezett ez a nyár. Szerelemmel, szemet és lelket gyönyörködtető, mesés tájakkal. Korfu és a görög tengerpart titkokat rejtett, a hófehér sziklák is a szerelemről meséltek. Nem számított az idő, a hullámok csapódása. A legridegebbnek tűnő szirt is megszelídült a lábuk alatt. Boldogok voltak itt. Emike és Zoli amolyan előzetes nászútjuk legutolsó napján is sétálni indult. Újra kellett hogy lássák a csodát: a haragvó tengert, a morajló óriást. Kéz a kézben gyanútlanul lépkedtek a parton. A naptár szombatot mutatott. Zoli szorítása csak a bajba jutott ember láttán engedett. Vergődni látta a tengerben olyan rémült arccal, mint aki tudja: mindjárt odaveszik. Nem tétovázott: a meredek partról a mélybe ereszkedett. A hullámok egyre magasabbra csaptak. Nem törődött ezzel, csak a másikra gondolt, hogy a fuldoklót menekítse, amíg nem késő. Ultramarinkékre váltott az ég. Már kétemeletnyi hullámok cikáztak. Zoli tisztában volt vele, hogy itt fürdeni is tilos. De életet menteni? Az kötelező! Legalábbis a szíve-lelke ezt diktálta. Emike, a menyaszonya kétségbeesetten várta a parton, hogy előbukkanjon. Kereste a szemét. Reménykedett az erejében, akaratában, abban, hogy vőlegénye kiváló úszó. Egy hatalmas hullám hátán látta utoljára, – az ragadta el. A huszonhat éves győri Gősi Zoltán emberfeletti küzdelemben mentett ki egy felelőtlen fürdőzőt a jón sziget híres Canal d’Amour oldalán. A fuldokló segítségére siető másik embernek szintén sikerült időben kimenekülnie, ám Zolit elragadta a tenger. Remegő gyertyafény és rengeteg családi kép mellett kértük a szülőket: beszéljenek a fiúkról, mindarról, amit a görög lapok önfeláldozásként és hősi tettként említenek. – Szombaton este hét órakor értesültünk a délután történt tragédiáról – töri meg a csendet Gősi Ferenc, Zoli édesapja. – Tudtuk, azonnal oda kell mennünk, meg kell őt keresnünk. Több tucat telefon, üzenetváltás után másnap reggel Orsi lányommal együtt már a Pannon Air Lines gépén ültünk. – Kimondhatatlan féltéssel engedtem útnak az enyéimet – így az édesanya, – tudomásul kellett vennem, hogy a szigeteken szükség lehet a lányunk nyelvtudására. Orsi lányom azzal búcsúzott tőlem: „ne félj édesanyám, míg odaérünk, vigyáznak rá a delfinek.” – A repülőtéren vártak bennünket – veszi vissza a szót az édesapa. – Mondanunk sem kellett: mintha tábla lett volna a nyakunkban, – mindenki tudta, miért jövünk. A Gősi család egy emberként számíthatott Havasi Mariann, a magyar nagykövetség konzulának, Havas Tamás és Jorgos Nanakos utazási irodatulajdonosok, valamint Mayer Mónika, Wilhelm Barbara és Elena Trianoafilaki munkatársak segítségére. Wilhelm Barbara három napig szinte egyfolytában kísért bennünket. Emellett a szigeten nyaraló győriek és a görögök is minden tőlük telhetőt megtettek. A fiú már élettelen testét ugyanis a víz egy olyan öbölbe sodorta, ahol csak több órás kutatás után bukkantak rá. Őrhajók, helikopterek és a parti őrség kutatott Zoli után, ám sötétedés után abba kellett hagyni a keresést. – Másnap először a hátát pillantottam meg abban az öbölben, azután újra csak eltűnt – folytatta a megrendült apa. – Harmincnégy órányi, megfeszített kutatómunka árán végül ott feküdt a sziklán. Simogattuk a kezét és sírtunk. Hiszen érte jöttünk… Hogy hazavigyük… A család minden létező segítséget megkapott a légi- és az utazási irodától, az emberek hősként emlegetik a győri fiút, mint életmentőt. Három kilométerre az albán határtól, a Canal d’Amour oldalán virágszirmokat, koszorúkat ringat a tenger. Görögök és magyarok zarándokolnak ide, felkeresik az öblöt, ahol Gősi Zoli álmát, emlékét mindörökké őrzi a víz.
(A huszonhat éves győri fiatalember holttestét hazahozták, hamvait a győri temetőben helyezték örök nyugalomra.) A tragédia helye, a sziget Canal d’Amour oldala zarándokhellyé vált, virágok, szirmok borítják a vizet.”

(Harcsás Judit Kisalföld 2000. Augusztus )

2018 október 20.