A klinikai halálból visszatért emberek gondolkodásmódja jelentősen megváltozik. Ezek a változások ugyanolyan általánosak és jellegzetesek, mint a halálközeli élmények standard elemei.

A változások két csoportba oszthatók: az elsőbe az önmagukról alkotott kép, a többi ember megítélése és az élet értékeinek szemlélete tartozik. Ezek módosulása – kisebb-nagyobb mértékben – mindazokra jellemző, akik tudatában vannak annak, hogy ők klinikai halottak voltak – függetlenül attól, hogy ennek kapcsán volt-e halálközeli élményük. A változások második csoportját a halálról, a túlvilágról, az Istenről és a vallásról alkotott vélemények módosulása képezi. Ezek a változások kizárólag azokra jellemzők, akik a klinikai halál során halálközeli élményt is éltek át.

Az első csoportba sorolható főbb változások a következők:

a klinikai halálból felélesztettek egyfajta újjászületésként, életük újrakezdésének esélyeként értékelik visszatérésüket; úgy érzik, valamilyen célja van annak, hogy nem haltak meg; nagy aktivitással kezdik el kutatni életük értelmét; gyakran több munkát is elvállalnak – köztük több karitatív tevékenységet; növekszik a vallás és a filozófia iránti érdeklődésük; az élet legfontosabb értékeinek a mások javára fordítható tudást és a szeretetet tartják; csökken számukra a siker, a pénz, a karrier, a hatalom jelentősége; emberi kapcsolataikban toleránsabbak, empatikusabbak; önmagukat is jobban elfogadják; életszeretetük növekszik. Ezek a változások valószínűleg a halállal való személyes szembesülés hatására következnek be.

A második csoportba tartozó változások közül a leggyakoribbak a következők:

erőteljesen csökken a haláltól való félelem; növekszik a túlvilági életbe vetett hit; (ritka, de jellegzetes és egybecsengő a “Fény városainak” és – rendkívül ritkán – a “zavarodott lelkek birodalmának” leírása, egyeseknél a “tökéletes tudás” tapasztalata); az élmény átélői gyakran úgy érzik, hogy közvetlenebbé vált Istennel való kapcsolatuk; a legtöbben úgy érzik, hogy vallásos hitük mélyebbé vált, de élményük után sokan már kevésbé tartják fontosnak az egyházi szertartásokon való részvételt, a vallási élet külsőségeinek betartását; többen érdeklődni kezdenek a sajátjuktól eltérő vallások iránt is. Ezek a változások valószínűleg a halálközeli élmény során átélt tapasztalatok következményei.

A klinikai halálból visszatért emberek ezeket a változásokat általában pozitívan értékelik – ám vannak a halálközeli élményeknek jellegzetesen negatív utóhatásai is. Ezek közé tartozik a “halott vagyok szindróma” (az újjáélesztett ember nem tudja biztosan eldönteni, hogy él-e, vagy meghalt); a “visszatérési szindróma” (a halálközeli élmény szép tapasztalatai után kellemetlen csalódás az a tudat, hogy továbbra is élnie kell); átmeneti öngyilkossági gondolatok; a környezet “bolond”-nak tarthatja az élményét elbeszélőt, aki néha maga is úgy érzi, hogy ezek nem normális jelenségek; a tartós szemléletbeli változások zavarodottságot és elutasítást válthatnak ki a hozzátartozók, barátok részéről.

A halálközeli élményekről szerzett ismeretek részévé váltak néhány pszichoterápiás eljárásnak. Az élmények elemeinek vagy utóhatásainak felhasználásával egyesek öngyilkossági kísérletet elkövetőknek, haldoklóknak, gyászolóknak nyújtanak segítséget.

Pilling János dr. pszichiáter

Bővebben ld.:

  • Ács Géza – Pilling János – Zatik István: Meghaltam – és élek. Halál közeli élmények. Medicina, 1992
  • Pilling János: “És az Úr azt mondta nekem…” Halálközeli élményt átélt emberek világ- és túlvilágképe. In: A halál és a haldoklás kultúrantropológiája. SOTE
By Comments off január 30, 2018