A halál közeli élmények tudományos vizsgálata már az elmúlt század végén megkezdődött. Az első közlemény 1892-ből származik, és Albert Heim, svájci geológus professzor nevéhez fűződik. Ő harminc esetet gyűjtött össze alpinistáktól, akik – csakúgy, mint ő maga – hegymászás közben lezuhantak. Tapasztalatikat jól példázza Heim saját beszámolója:
Semmi bánatot vagy bénító félelmet nem érzetem. Nem volt szorongás, a fájdalomnak vagy kétségbeesésnek nyoma sem volt, hanem inkább egy nyugodt komolyság, mélységes elfogadás és nagy szellemi gyorsaság. Az események kapcsolatát és lehetséges kimenetelüket tisztán, objektíven személtem, a zavarodottságnak nyoma sem volt. Az idő nagymértékben kitágult.”

Sok esetben a előzőek után egész korábbi életüket látták hirtelen leperegni maguk előtt. Végül a zuhanó ember csodálatos zenét hallott, és beleesett egy lenyűgözően kék, rózsaszín felhőkkel tarkított mennybe.

További próbálkozásokat jelentettek a rendszeres kutatás irányba BozzanoHyslopés Barrett vizsgálatai, bár őket alapvetően a halálos ágyi víziók érdekelték.

Heim csupán lejegyezte a beszámolókat, de nem próbált azokra magyarázatot adni. Az első tudományos magyarázat Pfistertől származik, aki a jelenséget a halálfélelem elleni védőmechanizmusnak tartotta, és hangsúlyozta, hogy ezalatt az egyén pszichológiailag egy korábbi fejlődési szakaszba kerül vissza. Hasonlóképpen vélekedett Hunter is. Ezektől a kései reagálásoktól eltekintve azonban Heimtanulmánya nem keltett különösebb érdeklődést.

Druss és Kornfeld tíz, szívbénulást túlélő beteges esetét írta le, akik közül három megvolt győződve arról, hogy eszméletlensége alatt valamilyen földön kívüli birodalomba vagy, más, a halál utáni létezés állapotába került.

Kalish 323 olyan beteg esetén dolgozta föl, akiknek halál közeli élményük volt.

Dobson és munkatársai húsz, szívbénulást túlélő betegéből csupán egy emlékezett az eszméletlensége alatti valamilyen paranormális vagy transzcendentális élményre.

Ezek a – viszonylag szűk körben megjelent – közlemények azonban nem váltak közismertté.

A halál közeli élmények vizsgálata ténylegesen a hetvenes évek elején kezdődött Russel Noyes munkásságával, aki főleg balesetek áldozatinak élményeivel foglalkozott. Noyes munkássága azért is különösen nagy jelentőségű, mert ezzel kezdődött a halál közeli kutatások máig is meglévő két fő irányzata: egyrészt a halál közeli jelenségek vizsgálatában váltás történt a parapszichológia vidékéről az orvostudomány irányába, másrészt előtérbe kerültek az élményeket átélők beszámolóinak feldolgozásán alapuló vizsgálatok.

A kezdeti elutasítás és hitetlenkedés ellenére a témával foglalkozó kutatók mára elegendő bizonyítékot gyűjtöttek annak bizonyítására, hogy valóban létező jelenséggel állunk szembe, és napjainkra a tudományos kutatás már nem a jelenség létezésének bizonyítására, hanem a halál közeli élményeket kiváltó, azokat befolyásoló tényezők minél szélesebb körű feltárására, és elfogadható, általánosan érvényes magyarázat kidolgozására irányul.

Saját gyakorlatunkból (Revital Alapítványrevital.freeweb.hu/) jelenleg 45 hazai élménybeszámolót ismerünk. Gyűjtőmunkánk során általában a személyes találkozásra törekszünk. A beszélgetés kezdetén igyekeztünk bizalomteli légkört kialakítani. Ezt követően először egy részletes beszámolót kértünk – melyet kérdésekkel nem szakítottunk meg – ,majd a részletek megismerése céljából (nem befolyásoló jellegű) kérdéseket tettünk fel. Ritkábban az élményt levelezés útján ismertük meg – szintén a fenti elvek alkalmazásával. A beszélgetést követően (általában 2-3 hónappal később) az átélőket két részletes kérdőív kitöltésére kértük fel. (Az élmény összetevőire és érzelmi jellegzetességeire vonatkozó, és az élmény személyiségformáló utóhatásaira vonatkozó kérdőíveket használtunk kisebb módosításokkal.) A vizsgálatnak ez a szakasza elsősorban a tudományos adatgyűjtést szolgálta, de emellett a hitelesség megítéléséhez is segítséget nyújtott. A beszélgetés – magnószalagon rögzített – anyagát (ill. a leveleket) és a kérdőívekre adott válaszokat a WCEI segítségével is elemeztük.

A halál közelébe került emberek tapasztalatai és az élményt átélők egyéni tulajdonságai közötti nagy különbségek ellenére a különböző személyek tapasztalataiban feltűnően nagy hasonlóság figyelhető meg.

Napjainkban a halál közeli élmények gyakorisága fokozódni látszik. Lehetséges, hogy az elmúlt évtizedekben a Moody munkássága által kiváltott fokozott érdeklődés egybeesett a halál közeli élmények megszaporodásával, ami az újraélesztési technika, az intenzív betegellátás fejlődésével van összefüggésben.

Royse azt írta, hogy a papok 70%-ának számoltak be a hívek halál közeli élményről. Gallup és Prostor felmérése szerint az amerikaiak 5%-a élte meg az élmény valamely fokozatát. (Ez hozzávetőlegesen 8 millió embernek felel meg!)

Sabom az általa megkérdezett halál közelébe jutók 42%-ánál talált halál közeli élményt. Más részletes tanulmányok 47%, illetve 51% gyakoriságot adnak meg.

Locke és Shontz vizsgálatai szerint a halál közelébe jutottak 22%-a él át halál közeli élményt. Figyelemre méltó, hogy Rosen kicsi, de jelentős, öngyilkossági kísérletet elkövetőkből álló csoportjából (6 fő) mindenkinek mély halál közeli élménye volt.

Száz vietnami veterán közül, akik a harctéren majdnem meghaltak, 24 számolt be típusos halál közeli élményről.

Vicchio szerint életveszélyes helyzetben az emberek legalább 40%-a megéli az élmény néhány komponensét.

Noyes és Kletti anyagában különböző életveszélyes állapotok 200 túlélője közül hatvanan számoltak be életükre való visszatekintésről halál közeli élmény részleteként.

Dobson és munkatársai által megkérdezett 20 szívbénulás-túlélőből csak egy említett paranormális élményeket.

Más becslések 2%-tól csaknem 50%-ig terjedően adják meg az élmény gyakoriságát a halál közelébe jutók körében.

Érdekes Thomas és munkatársai vizsgálata az élmény előfordulásának korcsoportok szerinti gyakoriságáról

(I. táblázat):

Halál közeli élmények előfordulásának gyakorisága különböző életkori csoportokban*

Fiatal felnőtt

(18-29 év)

Középkorú

(30-59 év)

Idős

(60 év és idősebb)

Volt halál közeli

élménye

 

31 (26%)

 

35 (32%)

 

20 (27%)

Nem volt halál

közeli élménye

 

89 (74%)

 

76 (68%)

 

54 (23%)

* Az egyes csoportok közötti különbségek nem számottevőek. Az élmény előfordulásának gyakorisága a három korcsoportban összesen 28% volt.

A halál közeli élmények egyes összetevői eltérő gyakorisággal fordulnak elő az egyes élményekben (II. táblázat). A következőkben ismertetjük az élmény jellegzetes elemeit hazai és külföldi példákkal szemléltetve azokat.

  • táblázat

A halál közeli élmények egyes elemeinek előfordulási gyakorisága az élmény során %-ban kifejezve

Előfordulások
Elem
Béke és nyugalom érzése 33 100 57 32
Testen kívüliség élménye 40 41 53 26
Alagútélmény NA 53 32 9

 

Fényjelenség észlelése NA 24 43 14
„Személyekkel” való találkozás NA 24 47 23
Panorámamemória 45 24 22 32
„Másik világ” észlelése NA 24 58 32
Hangélmények 20 12 22 17
Időélmény-torzulások 78 NA 64 NA

 

Előrepillantás NA NA 16 6

NA: nincs adat

  • Leírhatatlanság. Az ilyen élményekben részesülők úgy számolnak be tapasztalataikról, hogy azok kimondhatatlanok, leírhatatlanok.
  • béke és a nyugalom érzése. Úgy tűnik, hogy az élményeknek ez a nagyon pozitív érzelmi hatása a leggyakrabban jelen lévő tényező. Egyes felmérések szerint a halál közeli élmények csaknem mindegyikében tapasztalható.

Egy férfi, aki majdnem megfulladt, mondja a következőket:

Ahogy a fényesség forrását elértem, bele akartam nézni. Egy darabig meg sem próbáltam, hogy megfogalmazzam azt az érzést, ami akkor elhatalmasodott rajtam. A teljes nyugalom, szeretet, energia és szépség végtelen világát láttam. Olyan volt, mintha az emberi létlényegtelenné vált volna, ezzel összevetve. De ugyanakkor hangsúlyozta az éle térté két, és a halált úgy mutatta be, mint egy másik, jobb élethez vezető utat. Minden az igazi létezés létében, szépségében, jelentőségében oldódott fel. A világmindenség energiája volt itt összegyűjtve örökre, ezen a meghatározhatatlan helyen.”

Negatív érzéseket jóval ritkábban említenek. Rawlings ír le néhány esetet, amelyekben borzalmas, félelemkeltő élményekről számoltak be.

  • testen kívüliség élménye. Tipikus esetben az élmény alanya saját testét kívülről látja, a tér egy különálló pontjából úgy, mintha ő maga a teremben egy idegen, kívülálló személy lenne, és valahol a teste fölött helyezkedne el.

Az énnek a testtől való eltávolodása két formában jelenik meg. Az egyik formában az „én” a test közelében marad, míg a másik esetben az „én” elhagyja a haldokló test környezetét, és szabadon mozog a térben.

Green vizsgálatai szerint a testen kívüliség élményét átélők mintegy 801%-a inkább úgy érzékelte magát, mint egy test nélküli tudatot, nem pedig mintha egy másfajta testbe került volna.

A vizsgálatok szerint a testből való kilépés könnyű (96%) és azonnali (68%). A testen kívüliségről beszámolók 95%-a állítja, hogy bizonyos mozgást végzett a térben, míg testén kívül tartózkodott. 71%-uk számol be arról, hogy fizikailag jelen levő személyeket (orvosokat, ápolókat) látott és hallott.

Érdekes kísérletet végzett Sabom a testen kívüli élményekkel kapcsolatban. Harminckét, halál közeli élményt átélt ember saját újraélesztéséről szóló leírását összehasonlította másik 25, orvosilag járatos beteg „tanul t feltevésével” arra vonatkozóan, hogy mi történik akkor, amikor az orvos újra működésbe próbálja hozni a szívet. Az lett az eredmény, hogy a kontrolcsoport 25 tagjából 23 jelentős hibákat követett el az újraélesztési eljárások leírásában. A halál közeli élmény alanyok közül viszont senki sem tévedett, amikor arról számolt be, hogy mi ment végbe újraélesztésükkor.

Az élmény végén a testbe való visszatérés általában szintén könnyű (79%) és azonnali (71%).

A testen kívüliség élményét átélők 77%-a számol be arról, hogy úgy érezték, valamilyen „testtel” rendelkeztek, amely fizikai testüknél könnyebb, de azzal megegyező nagyságú és korú volt, és az életnek valamilyen jelét (pulzus, légzés) mutatta.

4. Áthaladás egy sötét téren (az alagútélmény). Az élmény részesei úgy érzik, mintha egy sötét termen, alagúton, csövön, ürességen vagy folyosón nagyon gyorsan kellett átrohanniuk.

Egyes megfigyelések szerint ez az élmény – nem tudni miért – jelentősen gyakrabban fordul elő szellemi foglalkozásúaknál, mint kétkezi dolgozóknál.

5. Fejár vagy arany fény észlelése. A sötétségből egy nagyon fényes, de sohasem vakító fényre törtnő kilépésről az esetek mintegy felében számolnak be, mégpedig számottevően gyakrabban olyan esetekben, amelyeknél a halál közeli élmény éjszaka játszódik le. A fény igen erőteljes érzelmi hatást gyakorol az élmény átélőjére.

6. Más lényekkel való találkozás. Az élményt átélők mintegy 45%-a számol be arról, hogy olyan személyekkel találkozott élménye alatt, akik fizikailag nem voltak jelen. Ilyen „személyek” a következők: „fénylény” (27%), vallási alakok (25%), halott ismerősök (16%), élő ismerősök (14%) és nem azonosított személyek (26%).

7. Visszatekintés (panorámamemória). Az élmény alatt az egyén fontosabb életeseményei képszerűen, nagyon világosan felidéződnek. Ezt általában úgy írják le, hogy minden emlék inkább egy időben jelenik meg, és nem egymás után, meghatározott sorrendben.

8. Egy másik világ észlelése. Egy valamilyen földöntúli létezés birodalmába való belépés a beszámolók mintegy 70%-ában fordul elő, jóval gyakrabban nők, mint férfiak között.

Amikor az ember belép ebbe a másik világba , hátrahagyja félelmeit, gondjait, és ez kétségkívül fokozza az új világ szépségét.

A leírások szerint a „másik világ” társadalmi rendje hasonló a miénkhez, de sokkal magasabb szinten szervezett, sokkal jobban működik, és morális alapokon nyugszik. Az alapvető társadalmi egység a család. A „másik világban” társadalmi rétegződés figyelhető meg, amelyben alapvető szempont az erkölcs. A társadalmi kontrollfolyamatok is nyilvánvalóak. A beszámolók arra utalnak, hogy a „másik világot” a szocializáció nagyon magas foka jellemzi.

9. Zaj vagy csodálatos zene hallása. A halál közeli élményeket átélők szokatlan hangokat észlelnek. Ez egyes esetekben kellemetlen zaj, máskor csodálatos zene, és leggyakrabban a sötétségen való áthaladás közben hallható.

10. Időélmény-torzulásokkal az esetek 79%-ában találkozhatunk. Többnyire az idő összesűrűsödik, „lassabban múlónak” tűnik, és semmiben sem hasonlít az óra szerint időre.

  • Határ vagy sorompó. Moody több olyan esetet is ismertet, amelyben a részvevők úgy érezték, hogy élményük során egy olyan „határhoz” érkeztek, melyet nem léphettek át. Ezt a tapasztalatot különböző megjelenési formákban írták le: „folyó”, „szürke köd”, „ajtó”, „egy mezőn keresztül menő kerítés”, vagy egyszerűen „vonal” szavakkal jellemezhetők.

12. Az előrepillantás. Egyeseknek a halál közeli élmény bepillantást nyújt a jövőbe. Ez az esetek olyan kis százalékában fordul elő, hogy nem sorolják az élmény jellegzetességei közé. Mindenesetre előfordul, rendszerint mély élmény során. Az átélők a jövőről észlelnek látomásokat, azt állítják, hogy olyan eseményekről is értesültek, amelyekről úgy hiszik, hogy csak ezután fognak megtörténni. Ezek az érzékletek a legtöbb esetben összefüggésben állnak az életre való visszatekintéssel. Úgy tűnik, hogy az érintettek a halál közeli élmény alatt egész életünkről kapnak információt, tehát nemcsak a megtörtént eseményekről. Ez a tudás néha rendelkezésére áll az illetőnek közvetlenül az élmény után.

Máskor azonban csak később tér vissza erőteljes «déjá vu» („már láttam” érzés) formájában.

Forrás: Pilling-Ács-Zatik: Meghaltam – és élek Medicina 1992.

By Comments off január 30, 2018