Szia, Apu!

Nem tudom, hol vagy most, csak elképzelem.
Viszont afelől bizonyos vagyok, hogy neked már jó.

Nagyon jó.

Sokat gondolok rád, rettenetesen hiányzol.

Pedig nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Sok-sok évet elvesztegettünk, esztendőkön át nem tudtunk egymással mit kezdeni, egymáshoz kapcsolódni.

Azért mégis nagyon hálás vagyok, hogy megadatott az a néhány év, amikor szövetséget kötöttünk, cinkosok lettünk, bajtársak, és végre kifejezésre juttattuk, hogy közünk van egymáshoz, hogy szeretjük egymást.

Elvitted magaddal a nyitottságot, érdeklődést, a legapróbb részletek iránti kíváncsiságod.
Őrizlek téged magamban, minden pillanatban fel tudlak idézni. Arcodat, hangodat.
Érdekes. Mindig mosolyogni, vigyorogni látlak.
Pedig neked sem volt könnyű. Igazából távozásod után döbbentem rá, milyen súlyos terheket cipeltél itt a földön.
Mégis megmaradtál kópénak, bohócnak.
Ma már tudom, a bohócok szomorú lények, bánatukat derűvel leplezik, a vicc segítségével élik túl.
Neked is a humor volt a mankód.
Látod, ebben is hasonlítunk.
Megfigyeltem, gyakran pontosan úgy beszélek, úgy reagálok, mint te azelőtt.
Nem szándékosan, egyszerűen csak így csillansz fel bennem.
Szerettem a kreativitásod, az alkotásaidat, a női szobrot, melyet én neveztem el, a szobámban őrzöm.
Úgy senki nem tudott örülni nekem, mint te, mikor hazamentem hozzátok.
Mert az egyedi és sajátos volt. Apus.
Csak úgy, mint a hátvakarásos tradíció.
Leszoktam róla, nem is igénylem, mert az a kettőnk több évtizedes szokása volt.

A főként gyermekkoromban megtapasztalt konokságod, felelőtlenséged, rátartiságod, a problémamegoldó képtelenséged, az alkoholhoz menekülésed viszont cseppet sem hiányzik.

Miután felülvizsgáltam mélyen gyökerező, a férfiakat általánosan ellenségnek tekintő hiedelmemet, a tökéletesen magamévá tett mintát, és megláttam a te igazságodat, rájöttem, hogy micsoda alázattal, áldozattal teljesítesz egy irreális, abnormális házasságban.

S ekkor szintet lépett kettőnk kapcsolata.
Elmúlt a sok évre visszanyúló harag, düh.
Feloldoztalak.
És végre lett apukám, neked meg lányod.
Ez még megadatott nekünk.
És ez nem kevés.

Névtelen szerző