77.png

KELEMEN JENŐ Született: RÁBAPATONA, 1946. október 31-én. Római Katolikus Vallású.
Kiskorú gyermek volt, amikor szülei elváltak, Édesanyja, – aki ugyancsak itt nyugszik már a Rákoskeresztúri Újköztemetőben – egyedül nevelte, taníttatta.

Jenő már gyermekkorában is a legjobb, legokosabb kisgyerek volt. A Rábapatonai Általános Iskolában tanult, már a tanulás mellett is dolgozott, hogy a kis pénzével Édesanyja életét megkönnyítse.
Sokat olvasott, mindig képezte magát. Az általános iskola elvégzése után Győrben a Gépipari Technikumban tanult. Édesanyja örömére gépésztechnikusi oklevelet szerzett. Tudta, hogy egyetemre nem mehet, mert nagyon kevés pénzből kellett élniük, inkább megint segített Édesanyjának és elment dolgozni.
Nagyon szerette testvéreit, szerette az őszinte életet.

Élete felnőtt korában Budapesten sem volt felhőtlen, sajnos házassága nem sikerült, elvált. Válása után, elhozta Édesanyját magához, nagyon szerette Őt, hogy öregségére jobb, szebb életet próbáljon adni neki, mint amilyen neki gyermekkorában volt. Sajnos nem lehetett sokáig vele, mert ugyanabban a szobában ahol Jenő, Ő is hirtelen rosszul lett és szívinfarktusban halt meg. Élete végéig nagy-nagy szeretettel halmozta el.

Jenő a munkájának élt, a KÉV-Metrónál dolgozott, mindig képezte magát, keszonos főgépész, majd építésvezető volt. Még halála előtti napon is estig dolgozott.

Rendkívüli, gazdag érzelmi világa volt Jenőnek. Bátyja, István is fiatalon meghalt, az ott maradt kicsi árváknak, a tőle telhető maximális támogatást, szeretetet megadta. Testvére, Jutka kisfiát Vilmost megszületésétől kezdve szeretettel vette körül, örömeik jelentették neki a boldogságot.
Lakókörnyezetében is bármivel hozzáfordulhattak, örömmel segített problémáikon.
Jenő mély-érzésű, vonzó, okos, logikusan gondolkodó személyiség volt.

Elmondhatatlan, hogy mennyire szerettük, szeretete mindennél jobban hiányzik.

https://web.archive.org/web/20160811091759/http://www.kepfeltoltes.hu/100320/Jen__gyerty_ja__g_Halottak_napja2_2009_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2018 december 16.