Azonnal állapotos lettem, hát hiszen mondom, elég egy sármos kacsintás egy férfitől. Boldog voltam, vártam a babát. És akkor egyszer csak rájöttem, hogy hova, kinek, hogyan? Ennek a részeges embernek? Aztán majd egyedül neveljek három kicsit, és enni se tudjak adni nekik? És elvetettem őt. Siratom, látod, ma is sajnálom, 15 év után.

Elég meglátnom egy gatyát, már teherbe esem. Gyógyszert nem szedhetek a trombózisom miatt, a spiráltól meg vérzek.

Igyekszem a magmaradt lehetőségekkel zsonglőrködni. Az orvos nem fukarkodik a tanácsokkal. Jobbnál jobb ötletek, itt van mindjárt az első, a zselé. Eltűnök, diszkréten felhelyezem. Kívánatos vagyok, hódító, bódító. A NŐ, nagy betűkkel. Kis idő múlva a combomon folyik végig a zselé. Ekkor még rajtam a szoknya, szendén húzogatom lefelé. Van tabletta is, ez még jobb, ha megolvad, fehér patakként csurog ki. Persze, lehet, hogy ügyetlen vagyok, jó lenne, ha valaki elmagyarázná, hogyan is kell ezt csinálni. Ugye a palacsintatészta is – azt mondják – legyen hígabb, mint a nokedli, no de vajon milyen a nokedli tészta? Azt is olvashatjuk a szakácskönyvben, hogy világosabb rántást készítsünk, amire a kezdő háziasszony csak rábámul: mi a csuda lehet az a rántás, amelynek a világosságára ügyeljen?
Halljuk eleget, hogy felelőtlen, aki teherbe esik, noha nem akar gyereket. Pedig lehet, hogy egyszerűen csak ügyetlen, mert én például nagyon igyekszem, aztán mégis… Ott ólálkodik például veszélyként az előváladék, az óvszert még ki sem csomagoltuk, de az előváladékban a szorgalmas kis huncutkák már tudják a dolgukat, és aztán azt már ki nem szerkeszti onnan senki. Eső után köpönyeg, mondhatjuk, miközben az esőkabátot cibáljuk fel a már vétkes, ám e miatt cseppet sem lapító bűnelkövetőre.

Igazi rejtvényfejtést az időmeghatározások adják számomra. Azt mondja: 20 perccel előtte. Latolgatom a helyzetet, a jelen pillanathoz viszonyítva vajon mit hoz a jövő, mi lesz 20 perccel később? Elképzelhető? Akar ma egyáltalán? Ha igen, az már 5 perc múlva várható, vagy húsznál is több? Vagy azt mondja egy másik használati utasítás, hogy egy órával előtte. Tablettával a lábam közt várok. A tabletta is vár sorsa beteljesedésérére, majd csalódottan kicsurog a cipőmbe, még előtte, sőt mi több, helyette, mert aznap nem történik semmi.
Mostanában volt a második abortuszom, terhes lettem mindenféle fifikás védekezés ellenére. Egy kisbaba képes a leglehetetlenebb kapcsolatba is esélyt álmodni magának. Hát én nem voltam ennyire optimista, elvetettem, a pasi nős volt, két gyereke otthon ácsingózott az apja után. Ez nem is szomorított el annyira.

Ami viszont nagyon fáj, az az első abortuszom, az első házasságomban. Jaj, nem fog menni sírás nélkül!

Akartam azt a babát. A férjem a kocsmába járt, persze, mint minden bolond asszony, én is azt hittem, hogy megváltozik. Azt mondta, ha fia lenne, nem inna. Lett fia. Aztán ha lánya is lenne, megváltozna. Született egy kislányunk is. Ha házunk lenne, kerttel. Lett ház, kerttel. Ha fóliánk lenne friss paradicsommal. Lett fólia, benne paradicsom, amit evett az atka, a gomba, a pata, a peronoszpóra, mi is szerettük volna, de már nem volt mit.

Dolgozni azt sokat lehetett vele, hál’ istennek. Azt mondja a férjem, lehetne kacsánk is, mert annak mennyei eledel a mája, és már csak az hiányzik a boldogságához. Tömtem a kacsát, bár pesti lány vagyok, csak képről láttam előtte ilyen jószágot. Levágtam, szemöldökcsipesszel egy álló napon át szedegettem az apró kis fekete pihéket a bőréből. Megsütöttem, hatalmas mája volt, valóban, anyósom és az uram ették jóízűen. Ekkor még italozott a férjem, de ígérte, megváltozik, csak legyen még libánk, nyulunk és malacunk is. Lett. Ezután még egy kistesóra kezdett áhítozni, de én is tiszta szívből vágytam még egy gyerekre, hármat akartam világéletemben. Azonnal állapotos lettem, hát hiszen mondom, elég egy sármos kacsintás egy férfitől. Boldog voltam, vártam a babát. És akkor egyszer csak rájöttem, hogy hova, kinek, hogyan? Ennek a részeges embernek? Aztán majd egyedül neveljek három kicsit, és enni se tudjak adni nekik? És elvetettem őt. Siratom, látod, ma is sajnálom, 15 év után. Nem, nem az a baj, hogy megöltem egy magzatot, bár a férjem gyilkosnak nevezett. Nem tudom, fogalmam sincs, mindig sírok, ha eszembe jut. Siratom a megölt álmomat, az elvetélt reményemet. Akartam, őt, nagyon akartam! Jaj, a fenébe, van egy papírzsebkendőd? Nem születhetett meg a harmadik gyermekem!

Elváltam. A malacokat és a többi jószágot elajándékoztam, az ólakat és a fóliasátrat lebontottam. Felszántottam a kertet, befüveztem. Ahogy a serkenő pázsit növekedését lestem, úgy vártam az új életemnek az új reményeit is.

Részlet Singer Magdolna Asszonyok álmában síró babák című interjúkötetéből