Túl lehet-e jutni a gyerek, a házastárs, a szeretett szülő halálán? Normális-e, ha fél év után még mindig nem enyhül a fájdalom, egyáltalán: mennyi idő alatt lehet feldolgozni a gyászt? Kinek több, kinek kevesebb idő kell ahhoz, hogy feldogozza szerettei elvesztését. Interjú dr. Pilling Jánossal.

Dr. Pilling János pszichiáterrel, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársával beszélgettünk ezekről a kérdésekről. –  Ma már kevésbé élnek a hagyományok, a rítusok, ezért az embereknek sokkal kevesebb ismeretük van a gyászról, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt. Ugyanakkor számtalan téves információ is teret kap: sokan úgy gondolják, hogy a gyászoló minél hamarabb tegye túl magát a bánatán, lehetőleg a temetés után már térjen napirendre a történtek fölött, és menjen vissza dolgozni.

Persze a gyász ideje nagyon különböző lehet, korábban mégis mindenki ismerte a gyászév fogalmát, tisztában volt azzal, legalább egy esztendőnek el kell telnie ahhoz, hogy enyhüljön a fájdalom. Nem véletlen, hogy éppen egy év a gyász elvárt időtartama – ennyi idő leforgása alatt legalább egyszer át kell élni az elhunyt születésnapját, névnapját, esetleg a házassági évfordulót. Ezek különösen nehéz időszakok a gyászoló számára.

Pszichiáterként sokan azért fordulnak hozzám, mert már eltelt öt hónap a férj halála óta, s a gyászoló úgy érzi, biztosan vele van a baj, mivel ő még nem tudta túltenni magát a dolgon. Természetesen ilyenkor nem a gyászolóval van a baj – ennyi idő nem elegendő, hogy szeretteink elvesztését feldolgozzuk. Az is természetes része lehet a gyásznak, ha valaki úgy érzi, hogy átmenetileg látja, hallja a halottat – a gyászolók azonban ettől is megrémülhetnek, azt hiszik, hogy megbolondultak. A portálon több szakértő cikke segít eloszlatni a gyásszal kapcsolatos tévhiteket. Egy másik nagyon fontos szerepe a portálnak, hogy a különböző fórumokon egymással is kapcsolatba léphetnek a gyászolók. Régi tapasztalat, hogy a hasonló élethelyzetben lévők könnyebben tudnak segíteni egymásnak.

– Gondolom, ezen alapszik az anonim alkoholisták vagy például a névtelen szerencsejátékosok klubja is, ami nagyon sikeres.

– Igen, valóban: az egyik gyászoló hiteles a másik szemében, hiszen ő is átment ezen a nehéz élethelyzeten. A sorstársak így segíthetnek a portál különböző fórumain egymásnak. Az is fontos szerepe lehet a gyászportálnak, hogy összehozza a segítséget keresőket azokkal a szakemberekkel, akik valóban enyhíthetik a fájdalmat. Szerte az országban többen is hirdetnek segítő csoportot gyászolók számára, de gyakran nem indul el a csoport, mert kevés a jelentkező, pedig lenne segítségre szoruló gyászoló, csak éppen nem tud a lehetőségről.

– Nyilván sok tényezőtől függ, kinél mennyi időbe telik a gyász feldolgozása, de azért lehet valamilyen határidőt mondani?

– Nagyon nehéz általánosítani, annyira sok tényező befolyásolja a gyász időtartamát. Ritka azonban, hogy valakinek egy évnél kevesebb időre legyen szüksége a gyász feldolgozásához, hiszen – ahogyan említettem – az évfordulók mindig felkavarók. Egy olyan szülőnek azonban, aki a gyerekét veszítette el, valószínűleg nem lesz elég egy esztendő.
Különösen nehéz feldolgozni az erőszakos halált: a gyilkosságot, az öngyilkosságot, illetve a váratlanul bekövetkező halált, a balesetet. Az archaikus imákban benne van, hogy a készületlen haláltól mentse meg Isten az embert. Ma sokan azt hiszik, egy pillanat alatt és váratlanul meghalni a halál legkívánatosabb formája, de biztos, hogy ez a hátramaradottaknak nagyon rossz. Felmérések bizonyítják, hogy ilyen esetekben sokkal gyakoribbak a gyászolók körében a testi betegségek (például a szívinfarktus) és a lelki zavarok (például az alkoholizmus).

– Szavaiból az derül ki, hogy ötven vagy száz évvel ezelőtt természetes módon sokkal többet tudtunk a gyászról, az egymással jó és szoros közösségben élő emberek komolyabban segíthették egymást, mint ahogyan a mai, atomjaira hullott társadalomban teszik.

– Nem, úgy fogalmaznék, a helyzet ma jobb is, rosszabb is, mint száz éve. Jobb, mert ma már rengeteg jó könyv, portál létezik, korábban nem voltak önsegítő csoportok, nem volt ilyen kiterjedt a pszichiátriai ellátás, mint ma. Persze ezek részben az elveszített tudást, segítséget akarják pótolni. Ma például olyan kérdések is felmerülnek az emberekben a gyász kapcsán, hogy elmehet-e egy kisgyerek a nagyapja temetésére. Régen még a kérdés is elképzelhetetlen volt, teljesen természetes volt, hogy az unoka – ha kicsi is – részt vesz a temetésén. A temetés segíti a veszteség feldolgozását, közösségi, illetve spirituális szintre emeli a veszteséget. Persze jó, ha előtte lelkileg felkészítjük a gyereket.

– Úgy gondolom, időskorban az is nehezíti a gyászt – például a házastárs elveszítését –, hogy a túlélő rendszerint magára marad. Korábban a nagycsaládban talán könnyebb lehetett feldolgozni a veszteséget.

– Ez így van, gyakori, hogy az idős ember az érzelmi támaszt veszíti el a házastársában, és az elmagányosodás veszélye fenyegeti. A kutatások szerint a férfiak viselik rosszabbul ezt az élethelyzetet, nagyobb arányban halnak bele a házastárs elveszítésébe, mint a nők, illetve nagyobb arányban követnek el öngyilkosságot.

– Nagyon különbözik a nők és a férfiak gyásza?

– Igen, a férfiak és a nők eltérően viszonyulnak a gyászhoz. Gyakori, hogy olyan házaspár fordul segítségért hozzám, amely elveszítette a gyerekét. A férj azt mondja a feleségnek, ne beszéljünk a gyerek haláláról, ne szaggassuk fel a sebeket, míg a nő beszélni szeretne az érzéseiről, és ezért érzéketlennek tartja a férjét, aki nem mutatja ki az érzéseit. A gyereküket elveszítő párok az átlagosnál is nagyobb számban válnak el, részben azért, mert annyira különbözik a két ember gyásza. A férfiak ilyenkor nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen igyekeznek annak az általános elvárásnak megfelelni, hogy a férfi erős, a férfi nem sír, segít másoknak, miközben a felesége egészen mást vár el tőle ebben a helyzetben. A férfiak magukba fojtják a bánatukat, nem szívesen beszélnek az érzelmeikről, inkább a düh és a harag jellemző rájuk.

– Lehet-e egyáltalán bármilyen pozitív utóhatása a gyásznak?

– Igen, lehet. Háromféle esetet lehet megkülönböztetni: előfordul, hogy valaki összeroppan a gyász súlya alatt, és tönkremegy az élete. Elképzelhető, hogy valaki feldolgozza a gyászt, és ugyanolyan életet visz, mint azelőtt. Végül a gyász ajándék is lehet: van olyan, akinek átalakítja az értékrendjét. Ismét egy konkrét esetre utalok: egy pár egész életében kuporgatott, hogy legyen saját lakása, azután autója, majd nyaralója. „Amikor mindenünk meglesz, tudunk majd örülni az életünknek” – mondogatták egymásnak, s közben mindent megvontak maguktól, hogy még több pénz gyűjthessenek. De közben a férj meghalt. A feleség a gyász feldolgozásakor ébredt rá, nem igaz az, hogy akinek nincs elég pénze, nem lehet boldog, tudatosította, hogy a boldogságot mindig a jelenben kell keresni.

Török Katalin