26

Torma István 1937.09.05.-én született Balatonszárszón, élete végéig ott élt,
és dolgozott, nyugdíjas éveit is ott töltötte. 1962-ben nősült, felesége Heizler Mária,
Kaposfőről származik, és házasságkötésük óta Ő is Balatonszárszón él.(még ma is)
2 fia született, István 1963-ban, Zoltán 1967-ben. 1 unokája van, Balázs, Balatonlellén lakik.
Mindig fizikai munkával tartotta el a családját, az építőiparban, majd termelőszövetkezetben,
nyugdíjba meneteléig a helyi polgármesteri hivatalnál volt alkalmazásban. A ’90-es évek elején ment nyugdíjba,
attól fogva a kert és a ház körüli munkákat végezte. Élete utolsó 5 évében betegeskedett,
a végső 2 évben már súlyos beteg volt, de reménykedtünk a felgyógyulásban, vagy hogy legalább jobb állapotba kerül.
Ekkor már sokszor volt kórházban, többször hónapokig.
2009. 09. 24.-én du. fél 5-kor feladta a küzdelmet.
Temetése 2009.09.30.-án volt a balatonszárszói temetőben.
Örökké emlékezni fogunk Rá!

2018 október 20.