Ahogyan élt, úgy távozott körünkből 91. életévében az aranyokleveles bányamérnök, a műszaki tudományok akadémiai doktora, e cím egyedüli mecseki bányász tulajdonosa, a nemzetközi hírű szakember, szakíró, a pécsi bányászat Eötvös díjjal és számos kitüntetéssel elismert Nagy Öregje. Otthonában, csendesen, az örök emberi gondolatokat és emlékeit megelevenítő, általa nagyon ismert és szeretett ásványokból készített képei alatt állt meg a szíve.

Mélyről, a 20. század elejei bányász kolóniák munkás családi sorából emelkedett kiváló tehetségével és haláláig meg nem szűnő, szorgos munkájával a helyi, az országos és a nemzetközi bányász tudományos élet elitjébe, a helyi bányász tudományos kutatás eredményes vezetőjévé és gyakorlati megvalósítójává. Távoztakor a család „Benjaminját”, a legkisebb fiút, a legtehetségesebbet, kilenc korábban elhunyt testvére várta és köszöntötte fenn az égi mezőkön Krajnából idetelepült vájár édesapja és morva származású szeretett édesanyja társaságában, akiknek, szüleinek, Ő adott utolsó együttes földi menedéket házában. Nővére betegágyából, a húga pedig a sírjánál köszönt el tőle. Elkísérték utolsó útjára népes családja, volt munkatársai, egyetemi évfolyamtársai, sok tisztelője, barátai.

Életútját könnyű, életművét szinte lehetetlen röviden összefoglalni.
Tanulmányait a szabolcsbányatelepi elemi iskolában kezdte. A tehetségére felfigyelő iskola és a helyi plébános jóvoltából kollégiumban folytathatta tanulmányait a szegény bányászgyerek, otthonától távol, az Iskolatestvérek Rendje Benitzky Fiúnevelő Intézet polgári iskolájában, Homokpusztán. A középiskola elvégzése után 15 éves munkásként már a pécsi bányában találjuk, majd követve legidősebb bátyja példáját az aknászképző bányaiskolába, a Magyar Királyi Péch Antal Bánya- Kohó- és Mélyfúróipari Középiskolába, iratkozik. Észak-Erdély visszacsatolását követően az 1942-ben Nagybányára települő iskolán Horthy Miklós ösztöndíjban részesül. Nagybánya-rajongása élete végéig elkísérte, a település idős korában ásványokból alkotott képeinek ismételt témái. Szeretett volna és lehetett volna ott maradnia – mint évfolyamelső üzemvezetői ajánlatot kapott – de ezt az érzékelhető nemzetiségi feszültségek miatt mégsem vállalta, ahogy a Kassai Katonai Főiskola magas ösztöndíját sem fogadta el, hanem önálló bányamérő lett Pusztavámon. Eredményesen dolgozott, boldogan élt feleségével Pusztavámon mindaddig, amíg a front föl nem dúlta életüket. Bár fizikai sérelem nem érte őket, hasonlóan más Pécsről eltelepült bányász vezetőkhöz, a szétdúlt idegenbeli otthont elhagyva üres kézzel hazajöttek a szülőföldre új életet kezdeni.

Pécsett sikeresen folytatta a háború után Szovjetunióba hurcolt legidősebb testvérbátyja bányamérői munkáját, és hasznosította Pusztavámon szerzett tapasztalatait. Úgy érezte, hogy a tapasztalt műszaki problémák megoldásához több tudásra, magasabb képzettségre van szüksége. Ezért két gyermekes családos apaként beiratkozott 1949-ben a miskolci egyetem rendes nappali tagozatára, és 1953-ban kézbe vehette Sopronban a bányamérnöki oklevelét.
Az 50-es évek közepén nyilvánvalóvá vált, hogy Pécsett a művelés az addigi módszerekkel tovább nem folytatható, ezért egy külön létrehozott osztály feladatává tették a bányaveszélyek és a védekezési eljárások műszaki-tudományos kutatását. 1953 őszén mérnöki munkába állásakor a 3 mérnökkel felálló Kutatási Osztály alapító tagja, 1957-től nyugállományba vonulásáig annak vezetője lesz. Az osztály munkáját a váratlan szén- és gázkitörésveszély, a bányabeli tűz- és robbanásveszély és a szilikózisveszély területén kezdte meg. Később bővült a tevékenységi kör és a több mint 100 főt, ezen belül 30 felsőfokú végzettségűt foglalkoztató intézmény fejlesztésének, kutatásszervezési munkájának irányítása, a továbbfejlődés alapjainak lerakása döntően vezetőjére hárult. Egy nekrológ alkalmatlan arra, hogy e kutatásszervezői, és vezetői valamint egyéni kutatói tevékenységet és az elért eredményeket szétválassza és ismertesse, akár csak fel is sorolja. Helyette arról szólunk, amiben Szirtes Lajosnak egyedüli elévülhetetlen szerepe volt.

A váratlan szén- és gázkitöréseknek a pécsi szénbányászatban minden más bányaveszélyt megelőző hatása volt a bányaművelésre, és sok emberáldozatot követelt. Kidolgozta ezért a gázkitörések bekövetkezésének okára vonatkozó feszültségtorlódási elméletét és az ebből levezethető hatásos védekezési eljárásokat, a hidraulikus úton végzett előzetes anyagkivétel különböző módjait. Ezzel lényegesen lecsökkentette a gázkitörések számát, és jelentős elismerést szerzett hazai és külföldi szakmai körökben, és ami sokkal fontosabb, megmentette nagyon sok bányász életét. 1971-ben jelent meg máig alapműnek számító, a témával foglalkozó tudományos könyve a: SZÉN- ÉS GÁZKITÖRÉSEK LEKÜZDÉSE. Mindezt követte a műszaki tudományok doktora cím elnyerése. Külföldi szakemberek nem egyszer hosszabb időre látogattak Pécsre tanulmányozni módszereit, egy japán professzor például két évet töltött ezért városunkban. Az osztály más témákban is koordinálta több ország kutatóinak munkáját. Pécs neve általa, általuk a magyar és nemzetközi bányász társadalomban bányászati tudományos munkája és eredményei révén ismerté vált az országban, a világban.

Ilyen volt Szirtes Lajos a tudós bányamérnök, de milyen volt Szirtes Lajos az ember?
Alig egy éve – legidősebb fiával közösen – írt utolsó szakcikke kapcsán mondta: „Egész életemben azzal foglalkoztam, amit szerettem”. Szerette a hivatását, a műszaki problémákat, azok megoldását, az egyszerű bányászt, hisz közülük érkezett, családja, sorsa oda kötötte. Kereste családunk gráner eredetét, szerette volna ha egyszer még együtt elmegyünk a kibocsátó földet megnézni. Szerette szüleit, ő adott nekik utolsó közös menedéket, szerette testvéreit, ameddig lehetett tartotta velük a kapcsolatot. Szerette az életet, a jó ételt és italt. Tartotta kapcsolatait bányaiskolás pajtásaival, és mint régi szabolcsi cserkésztiszt cserkésztársaival. Szerette Erdélyt és Nagybányát, kiválóan ismerte az ásványokat, kőzeteket. Szeretett otthon tenni-venni, nagyon szerette álmait ásványokból gyönyörű színekben kifejező képekbe álmodni. Szerette Sopront, az Alma Mátert, és évfolyamtársait, akiknek Ő volt az élet- és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező atyai Lajos bácsijuk. Legjobban szerette közvetlen családját, élete társát, három fiát és unokáit, sorsukat elrendezve nyugodtan hajthatta örök álomra fejét.

Most elköszön Tőled testvérbátyád fia, a Nálad alig fiatalabb unokaöcséd, aki pályaválasztását Neked köszönheti, akinek az egyetemen évfolyamtársa, egy ideg kamarása, első mérnöki munkahelyén társa, később kollegája, és nem csak rokona, hanem igaz barátja voltál.
Szép életed volt, megérdemelted, nyugodj békében!
Szirtes Béla