„Anyu! Itt ma mindenkinek szülinapja van?!” – lényeglátó kérdés

Halottak napján, a sírkertben (Barbi, 4 éves)

De van segítség! 

Ovisoknak a gyertya csak a szülinapi zsúrok forgatagából, de még inkább a szülinap torta tetejéről ismerős. Mert ugye gyermekeinkhez értőn és óvón viszonyuló szülőként sosem sírunk előttük ha fáj, nem törjük össze még az iskoláskorúak szívét sem a dédimama temetésének „szörnyűséges traumájával”, s egyáltalán: a megfáradt dédike kisiskolásoknak is ‘elaludt és a dédipapa után ment. Messze…’; véletlenül sem halt meg!  Szívük mélyén sok szülő meg is veti azt, aki elcipel egy négyévest gyertyát gyújtani, egy alsóst meg temetésre visz.

Pedig… Pedig teljesen szerteágazó érdeklődési körű, szociológiai státuszú fiatalok (arányos női-férfi megoszlású) társaságban szegezték nekem a kérdést:‘Elmúltam 20 és nem voltam soha temetésen. Eddig mindig megúsztam; az érettségire, később meg a vizsgaidőszakra fogtam vagy kidumáltam. De mi lesz, ha családtag… és muszáj lesz menni???’

Ugyanis sajnos előbb vagy utóbb tényleg menni kell. Mert ahogy érettségi bankett, diplomaosztók, leány- és legénybúcsúk, tejfakasztók valamint keresztelők követik sorban egymást, úgy ékelődik e felsorolás közé vagy – a végére – a végső búcsúk sora. Hajóról a Dunán vagy Balatonon, templomban misével összekötve, vázaszerű urnával, polgári búcsúztatóval. S a leginkább rettegett földrögökkel, a szörnyű koppanással, a koporsóval. Felnőttként ezzel szembesülni nemhogy fájó felismerés lesz, de a komplikált gyász, a megtorpanó-megrekedő gyászmunka felé vezető talán a legrövidebb út is egyszersmind. Így nemcsak általános mentális állapotunkat, hanem élethez és halálhoz való viszonyulásunkat is eltorzíthatja, segítség nélkül pedig nehéz lesz majd kiútra lelni belőle.

A gyermekek kérdéseinek érthető és őszinte megválaszolásával (ide tartozik kételyeink, ismeretink hiányának felnőttes beismerése is!) elkerülhetőek a későbbi életszakaszokban váratlanul rájuk törő szorongások és félelmek. A téma iránt érdeklődő vagy bizonytalan szülőknek számos kiváló, magyarul is hozzáférhető szakkönyv áll rendelkezésre e témában. A legkiválóbb és legfrissebb kiadvány a HVG Kiadó gondozásába megjelent Singer Magdolna-kötet Ki vigasztalja meg a gyerekeket? – Válás és gyász a családban címmel tökéletes mankó ahhoz, hogy érdemi segítőjévé válhasson a szülő gyászoló gyermekének; s mindeközben magának is mankójává legyen.

Szerző:

dr. Zelena András Ph.D. meghívott előadó (visiting lecturer)

SZTE ÁOK Magatartástudományi Intézet, Tanatológia Kutatócsoport

(SZTE Faculty of Medicine Institute of Behavioural Science, Thanatology Research Team)