Emlékfal - Dr. Faragó Sándor 1945-2008

Gyermekorvos, gyermekpszichiáter szakorvos
Dr. Faragó Sándor édesapja is orvos volt, és ő maga is egészen kicsi korától tudta, hogy ugyanerre a pályára lép majd. Nagyon szerette a gyerekeket, érezte őket, pár pillanat alatt a legnehezebb kamasszal is egy hullámhosszra került. Néha mondogatta, hogy az a baj a deviánsokkal, hogy nemcsak elviselhetetlenek, de ellenszenvesek is. Ő viszont éppen ezért hallatlan türelemmel és humorral, megértéssel közeledett hozzájuk. Meg persze mindenkihez. Olyan személyiség volt, aki vonzotta az embereket, ha bejött, tele lett vele a szoba, sokan szerették fanyar, gyakran feketébe hajló humorát.
Gyermekpszichiáternek készült, ám a család nyomására először gyermekorvos lett, csak utána hagyta el szülővárosát, Debrecent, és jött Budapestre az Országos Pszichiátriai Intézetbe, ahol végre teljesült gyermekkori álma, és megszerezte második szakvizsgáját is. Közben megnősült, 1975-ben megszületett Kata, 1977-ben Zsófi lánya. A Lipóton főleg szipus fiatalokkal foglalkozott. 1981-ben, részben, mert kilátástalannak látta a drogos gyerekek kezelését, részben, mert az Intézetben ellehetetlenült a gyermekpszichiátriai osztály működése, visszatért első szakmájához, a gyermekorvosláshoz. A 3. kerületbe, a Vörösvári útra került, ahol előbb orvosként, később főorvosként dolgozott. Élete utolsó éveiben az ÁNTSZ főorvosa is volt. Időközben elvált, majd újranősült. Második házasságában 1989-ben Zsuzsanna, 1993-ban Johanna nevű leánya született.

Körzetben sem tudott teljesen elszakadni a drogos fiatalokkal szerzett emlékeitől, ezért elhatározta, hogy drogprevenciós programot indít, erről nevezték el őt később „Pinpongdokinak.” A saját pingpongasztalát elhozta otthonról, bevitte a rendelőjébe, majd péntek és szombat éjszakánként az utcáról betévedő fiatalokkal játszott, bajnokságokat szervezett nekik. Célja az volt, hogy a csellengő gyerekek fizikailag ne kerüljenek a kábítószerek közelségébe, és a kamaszokra jellemző versenyszellem elfogadott formában élhessék ki, továbbá, hogy a fiúk és a lányok normális környezetben találkozhassanak egymással. A Holdsugár program pár évvel később kiszélesedett és országos méretűvé vált.

63 éves korában rákban halt meg. Halála váratlan volt, mert amíg lehetett, önmaga és környezete előtt is titkolta súlyos betegségét. Egész életét a gyerekek gyógyítása, saját gyermekeinek nevelése és a Holdsugár mozgalom szervezése töltötte ki. Teljes és gazdag élete volt, de a legkisebb lányát már nem tudta felnevelni.

Iwiw adatlapján így mutatkozott be:
Debrecenben születtem, Óbudán élek, Szentendrén lakom. Büszke vagyok a családomra, (feleségem, négy lányom és egy pici és most már egy még picibb unokám.) Sokféle ötleteim nagy részét megvalósítottam, de leginkább mégis 90.éves édesanyám fia, családapa, férj, nagyapa, barát és orvos vagyok, és gyógyíthatatlan optimista. Nehéz a jó hangulatomat és azt a hitemet elvesztenem, hogy a világ szép, és egyre jobb lesz. Állítólag ez az együgyűség jele is lehet, remélem ez rám nem érvényes.