Az én sosem múló gyászom

Egy év leforgása alatt, 3 halottat tudok magam mögött. Tavaly augusztus 15- én elveszítettem az én várvavárt gyönyörű kicsi lányomat, Lillámat, 5 napos korában. A fájdalomtól szinte haldokoltam, s csak annak köszönhetem, hogy túléltem, hogy mindenben mellettem állt a szerelmem, s megértettem, élnem kell a kisfiamért és a szerelmemért. Ez év márciusában halva született a keresztlányom, felszakítva oly sok sebet, s összetörve oly sok álmot. S most 2010 június 9.- én visszakövetelte tőlem a jó Isten a szerelmemet, az én Bécimet is. Egy baleset következtében azonnal meghalt. Távol tőlem, egy távoli ország távoli városában. Egyetlen másodperc, s összedőlt a világ, a tervek, a vágyak. Csupán emlékek maradnak, fájdalom, kétségbeesés, magány. Még nem tudom felfogni teljesen, hogy többé nem hallom a hangját, nem néz rám, nem ölel át. Követte hát a lányát, s mi itt maradtunk ketten. Tudom a fiamért erősnek kell lennem. Tudom, de képtelen vagyok rá, nem tudok enni, és aludni, és élni, mert úgy érzem vele halok.