Ez a portál azért jött létre, mert amikor meghalt a férjem, megváltozott és átértékelődött az életem, és rá kellett jönnöm, hogy a halál valóban tabu.
Akinek van gyereke, az pontosan tudja, hogy egy ember születése alapvetően változtatja meg az életünket, és ugyanígy van ez akkor is, ha meghal valaki. Ennél nagyobb, lényegesebb esemény egyszerűen nincs, mégis úgy teszünk, mintha a gyász, valakinek a halála egy olyan kellemetlen epizód volna, amin minél gyorsabban át kell lendülni, túl kell lenni.
Én pedig azt gondolom, hogy ezzel foglalkozni kell, mert nem tagadhatjuk meg azt az embert, akit gyászolunk azzal, hogy úgy teszünk, mintha nem is lett volna, miközben körülöttünk van az egész élete. Szerintem azzal a lelkifurdalással és tragikus viharokkal teli érzelmi libikókával is foglalkozni kell, amit a szakemberek gyászmunkának hívnak. Biztos vagyok benne, hogy nem helyes és tulajdonképpen méltatlan is a szőnyeg alá söpörni a szomorúságot, a kétségbeesést, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Ráadásul nem elég, hogy meghal valaki, ezért újra kell értelmezni a mindennapokat, mint egy hasba rúgás, úgy jön szembe az élet végessége, ami, ha elkísérsz egy embert idáig, azaz végignézed a haldoklását, nagyon brutális. Muszáj azon gondolkodni, hogy van-e élet vajon utána.
Hogy választ találjak ezekre a kérdésekre, úgy gondoltam, hogy létrehozok egy internetes felületet, egy portált, ami talán segít nekem mindezt megérteni. Szeretném, ha lenne egy hely, ahol ezekről a kérdésekről és a fájdalomról nyíltan lehet beszélgetni, és ahol méltó emléket állíthatunk annak, akit szerettünk. Szeretném azt is kideríteni, hogy „mi végre” vagyunk itt, és ha eljön az idő, csak átlépünk-e máshová vagy porrá leszünk. Szeretném tudni, hogy van-e remény arra, hogy még valaha találkozzak azokkal, akiket szeretek.
Ha úgy érzed, hogy Te is ugyanilyen cipőben jársz, és szívesen segítenél, szeretettel várlak. Mondd el a fórumokon, hogy Téged mi foglalkoztat, írd meg a Te gyászod történetét (Az én történetem rovatba küldhetsz írást), mert így talán segíthetsz magadnak és másoknak is a feldolgozásban, tedd ki az emlékfalra, akit gyászolsz mert így meg tudod osztani a barátaiddal a bánatod, de ha gondolod, írhatsz cikkeket, moderálhatsz fórumokat is. Ha van kedved mindehhez, a szerkesztoseg@gyaszportal.hu címen jelentkezhetsz.
Ha szakember vagy, és szeretnél segíteni, szívesen vállalsz tanácsadást az oldalon, akkor is erre a címre írj.
Veress Ágnes
szerkesztő